Komoly problémát feszeget.

Két magyar fotós is díjat nyert a világűr és a csillagok fényképészeinek legrangosabb nemzetközi versenyén, a greenwichi királyi múzeum által szervezett Insight Investment Astronomy of the Year 2020 pályázaton.

Schmall Rafael az Ember és az űr nevet viselő kategóriát nyerte meg a Technológia börtönében című fotójával. A zsűri indoklásában arról ír, hogy nemcsak a technikai kivitelezés kiemelkedő, de a témaválasztás is:

Azok a fehér vonalak, mind-mind műholdat jelölnek. És hogy ez miért probléma? A műholdinvázió megemeli az égbolt fényességét, ez pedig nemcsak a megfigyelők és a hétköznapi emberek számára jelent problémát, de az élővilágunk számára is. Például a költöző madaraknak, ők ugyanis a csillagok pozícióját használva tájékozódnak éjszaka, ezt pedig nagyban megnehezíti az űrből származó fényszennyezés, ami egyébként a tudományos kutatásokat gyakran már most is ellehetetleníti.

Látványos fotó szemlélteti, miért baj Elon Musk "műholdinváziója"

Nemcsak a Földről, de az űrből származó fényszennyezés is kockázatot jelent.

Schmall Rafael mellett Tóth Bence is kategóriagyőztes lett az ominózus versenyen. Ő a Hullámok című fotójával húzta be az új felfedezetteknek szóló Sir Patrick Moore Prize for Best Newcomer kategória első helyéért járó díjat:

A Kalifornia-köd egy részlete – elkészítéséhez 7 óra 50 perc keresztül fényképezte az égboltot

(Fotó: Rafael Schmall, Tóth Bence, rmg.co.uk)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés