Az X-plane-t a Concorde utódjának szánják, de hangrobbanás helyett olyan halk lesz, mintha becsapnának egy kocsiajtót.

Az amerikai űrügynökség a Lockheed Martint bízta meg a prototípus kifejlesztésével, akik 247,5 millió dollárt kaptak rá, hogy 2021-ig előálljanak a forradalmi repülőgéppel.

A tervek szerint az új repülőgép 16 kilométeres magasságban, vagyis a hagyományos utasszállítógépeknél jóval magasabban fog repülni nagyjából a hangsebesség másfélszeresével, 1500 km/h-val. Az X-plane legfontosabb tulajdonsága, hogy amíg a Concorde annyira hangos volt, hogy megtiltották, hogy lakott területek felett hangsebességgel repüljön, az X-plane különleges kialakításának köszönhetően a földön állva csupán annyira lesz hangos, amikor átlépi a hangsebességet, mint amikor becsapnak egy kocsiajtót (ez számszerűsítve nagyjából 75 decibel). A NASA így azt reméli, hogy az új repülő a szuperszonikus utasszállítás új korszakát hozhatja el.

Ha így is lesz, az biztos, hogy erre nem a közeljövőben fog sor kerülni: a Lockheed Martin által fejlesztett prototípus csupán egy egyszemélyes repülőgép lesz, aminek az egyetlen célja, hogy kikísérletezzék, hogyan lehet csendben átlépni a hangsebességet, a tapasztalatokat pedig a későbbiekben felhasználhatják egy utasszállító gép építéséhez.

Vagy másforma gép építéséhez, hiszen a Lockheed Martin mégiscsak az amerikai hadsereg egyik legnagyobb beszállítója, ők gyártják többek között a légierő legújabb F-35-ös vadászgépeit is, ami szintén X-plane-ként (X-35) kezdte a pályafutását.

Két óra alatt jutna el Pekingből New Yorkba a kínaiak új hiperszonikus utasszállítója

Az I Plane 9000 km/h-s sebességgel is tudna repülni, és ez már több, mint egy távoli álom.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés