Itt volt az ideje. Az összecsukható telefonok távoli víziójából tavaly kézzelfogható és fél kézzel elrontható valóság lett, szóval szükség volt egy olyan modellre, ami egyszerűen csak megjelenik, és azt érezzük, szinte már használnánk is. A Samsung Galaxy Z Flip közel nem tökéletes, cserébe méregdrága, de ettől még örülni lehet neki. Csak megvenni nem szabad.

Majdnem azt kapni karácsonyra, amire az ember vágyott, talán még rosszabb érzés, mint teljesen mást kapni. A másik Lego vár, a rossz színű övvel és nem megfelelő fegyverzettel szerelt tini nindzsa teknőc, a kedvenc csapat tavalyi vagy idegenbeli meze olyan fájdalmat okoznak, amit csak a januári leértékelésekkor megvett, immár megfelelő termék akvirálása tud enyhíteni. Az összecsukható telefonok egy ideje ott vannak a tech szcéna karácsonyi listáján, bár jó kérdés, hogy hogyan kerültek oda, a nosztalgia vagy a józan ész írta fel őket. Mindegy, ott vannak, ott maradnak. De bárhogy igyekeztek a gyártók, eddig sehogy sem sikerült olyan modellt szállítaniuk, amelynek a víziója és a megvalósítása is indokolná a döbbenetes árakat, és sajnos kellemetlen hibából is akadt jónéhány. A Huawei Mate X csak néhány hónapot csúszott, a Galaxy Fold megjelenését viszont el kellett halasztani, mert az első tesztpéldányok napok alatt mentek tönkre. A Motorola Razr röviddel a premier után már úgy kattogott, hogy nem is szervizbe, inkább csontkovácshoz vinné az ember.

És akkor megérkezett a Samsung félmilliós sminktükre.

A Samsung jóvoltából tölthettünk fél napot a Galaxy Z Flippel, és ugyan szívesen nyomkodtuk volna még egy hétig, de az első találkozás sokkal kellemesebb volt, mint amire számítani mertünk.

Ha eltekintünk a készülék árától, és attól, hogy a tartósságát nem volt alkalmunk próbára tenni, nyugodt szívvel mondjuk, hogy majdnem kéne a Flip. Egy középkategóriás mobil árát szívesen kifizetjük a következő generációért, ha…

Ha kívül is lesz rendes kijelzője

A becsukható telefonoknak a legvonzóbb tulajdonsága az, hogy kinyithatóak. Ha igaz, hogy naponta 58-szor veszi kézbe az ember a telefonját, akkor jó lenne legalább a felét úgy letudni, hogy ki se nyitjuk a Flipet. A jelenlegi, körömnyi méretű külső kijelző viszont csak arra elég, hogy a pontos időt és az akku töltöttségét mutassa, illetve a lelkesebbek balra görgetve láthatják rajta az értesítőt küldő alkalmazások ikonjait, az értesítések rövid leírásait. Ez így kevés. A következő Flipnek legalább egy teljes szélességű csíkkal kéne rendelkeznie kívül, hogy részletesen lássuk a beérkezett SMS szövegét vagy email tárgyát.

Ha a fejlesztők is vesznek egyet

A legtöbb app valahol a furcsa és az érdekes közt teljesít a 22:9 képarányú kijelzőn. Endless runner játékokkal játszani szuper, portálokon görgetni szuper, míg nem tesszük vízszintbe a telefont, hogy két hasábban jelenjenek meg a hírek. A Youtube videók oldalán figyelő két fekete csík sem feltétlenül zavaró, ahogy olvasásnál középen, a hajtásnál lévő kis képtorzulás sem. A multitaskinggal egyszerre fent és lent is futhat egy-egy alkalmazás, ami elsőre jól hangzik, de értelme csak elméletben van. Érdekes, hogy pont a kamera app árulja el a leginkább, hogy lesz itt még teendő: amint négyzetalakú képet lőnénk, olyan furcsán üres lesz az interfész, hogy rossz nézni. Minden egyes alkalmazást újra kell gondolni egy ilyen képernyőhöz, és ezt csak akkor fogják megtenni a fejlesztők, ha elég ilyen készülék lesz használatban. És csak akkor lesz elég ilyen készülék használatban, ha a fejlesztők valóban szállítják a hozzáadott értéket.

Ha nem vigyázni kell rá, hanem döngölni

Azok után, hogy a Galaxy Foldot gyakorlatilag porszemek nyírták ki, nehéz felidézni, hogy a korai kétezres éves kinyitható telefonjainak az egyik legfontosabb tulajdonsága az volt, hogy nem kellett rájuk vigyázni. Becsuktuk, ezzel biztonságba helyeztük a képernyőt, és egyúttal letudtuk a billentyűzárat. Kezdők a hüvelykujjuk körmével, haladók állal nyitották ki. Ahhoz, hogy ezek a telefonok újra slágertermékek legyenek, ennek az állapotnak kell visszaállnia. Szuper érzés lesz bedobni a táskába vagy a farzsebbe a következő Flipet, ha az üvege valóban karcálló lesz, és a félmillió felénél is kevesebbet kérnek majd érte.

A Galaxy Z Flip egy izgalmas, elegáns és valószínűleg előre- de legalább oldalra mutató telefon. Szegényebbek lennénk nélküle, és nem csak a vételárával. Egyelőre azért fogják megvenni, akik megveszik, mert szeretnének sokat beszélni a telefonjukról. Ha minden jól megy, akkor pár év múlva azoknál lesz ilyen, akik szeretnek megfeledkezni a mobiljukról.

Samsung Galaxy Z Flip - hát ezt meg hogy értsük?

A Samsung kedden, a Galaxy S20-szériával együtt mutatta be a Z Flipet, ami a koreai gyártó második hajlítható kijelzős telefonja, és egyben a második olyan hajlítható telefon a Motorola Razr után, ami nem ki-, hanem félbehajtható.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában