Amikor megkérdezték, hogy van-e kedvünk letesztelni egy a Holdról is jól látható, 4K-s tévét, azonnal igent mondtunk. De nem nagy ez? És van értelme?

Az attól függ, mire kell. De hát honnan tudjuk egyáltalán mire kell, amíg nem volt a kezünk ügyében egy ekkora darab? A Samsung 163 centis, azaz 65”-os HU7500 típusú UHD-tévéje papíron kicsit sok az átlag tévénézőnek, hacsak nem egy orbitális méretű nappaliba szeretnénk elhelyezni, és hát ugye a 4K-s tartalommal sem vagyunk egyelőre elkényeztetve, ez viszont még változhat, és változni is fog.

A méretes doboz kézhezvétele után mindannyiunkból ugyanaz a kérdés tört elő: ezt meg hova fogjuk tenni? Mert hát nem igazán tudtuk hirtelen felhívni a legközelebbi asztalost, hogy erősítsen már meg nekünk egy asztalt a szerkesztőségben, egy egymilliós tévét meg csak nem tennénk egy natúr dohányzóasztalra, mert ha összeroppan, vele roppan a szívünk is.

Miután sikerrel abszolváltuk a problémát, már csak azt kellett eldöntenünk, hogyan teszteljük le a tulajdonságait. Mivel természetesen Smart TV-ről van szó, megkínáltuk netkapcsolattal, szerette is, úgyhogy megpróbáltunk 4K-s trailereket streamelni rajta, de ez sajnos ebben a formában nem volt lehetséges. Mit teszünk ilyenkor? Szerzünk pár 4K-s blu-rayt, hátha az megoldja a problémáinkat.

Egyelőre még az igazi UHD-tartalomért (a Full HD négyszereséről beszélünk) jól körül kell nézni, bizonyos filmeket már meg lehet venni blu-rayen nagyobb felbontásban, de még mindig limitált a kínálat, annyi biztos, hogy a 4K-s Tűzgyűrű majdnem jobban néz ki, mint moziban, 3D-ben. A HU7500 is képes 3D-megjelenítésre, ami ráadásul egyik nagy erőssége, de ne szaladjunk ennyire előre.

Külső és belső

A tévé bizony gyönyörű. Bármilyen nappalit feldob, és nem csak a méretével. Mi a 65”-os példányt kaptuk tesztelésre, de létezik belőle 48-as, 55-ös, 75-ös és 85-ös is, utóbbi már hárommillióért, de hát azt a méretet meg is kell fizetni. A megjelenése nagyon elegáns, az alul meghúzódó, parányi Samsung-logo annyira irreálisan pici, hogy arra szavak sincsenek, de hát nem is a cég nevének kell dominálnia a külsőn, hanem a vékony, fekete keretben helyet foglaló Ultra HD-kijelzőnek, ami egy fémes, tekintélyt parancsoló talpon áll. Minden tekintetben epikus.

Ezen a tévén biztosan nem a Barátok közt-öt akarod nézni. Ha mégis, hát sok sikert, de jobban jársz, ha filmnézéshez veszel egy ilyen csodát. A tévébe épített médialejátszó jó barátságban van mindenféle fájlformátummal, nem találtunk olyat, amit ne játszott volna le örömmel, mindent gyorsan elfogadott, a gyorsaság egyébként is nagy erénye, és ez nem nagy csoda, mivel a négymagos processzor teszi a dolgát minden esetben. Akár a Smart menüben navigálunk, akár képeket nézegetünk, a tévé veszett gyors tempót diktál. Helyes, ez a dolga.

Milyen a képe?

Nem akartunk még csak közepes minőségű filmmel sem megtámogatni újdonsült barátunkat, úgyhogy egyből nekiálltunk tesztelni a 3D-jét, mégpedig a csodás 3D-konverzión átesett Jurassic Park-kal. Rövid beállítgatás után azt vettük észre, hogy ketten ülünk tátott szájjal a tévé előtt, és már húsz perc lement a filmből. És ez most tényleg nem a mérete miatt történt így. A Samsung ugyanis igazán erős 3D-vel áldotta meg művét, őszintén szólva én nem is emlékszem, mikor láttam utoljára ennyire meggyőző térhatást tévétől. Az aktív 3D-s televízió minden igényt kielégítő térhatással kényszeríti térdre a konkurenciát, és akkor még ugyebár nem is néztük meg, mit tud 4K-ban!

Tűéles képet tud, de hát ezt is vártuk tőle. A 4K simán jobb választás sokak számára, mint a 3D, hiszen a zavaró szemüvegre sincs szükség, és bár a térhatású képpel nem, extrém élességű, ezáltal teljesen új élményt nyújtó minőséggel lehet találkozni, ami nagy valószínűséggel tartósabb technikai újítás lesz, mint a 3D volt. Bele sem merünk gondolni, mi lesz, ha elindulnak a 4K-s meccsközvetítések, de addig is be kell érnünk azzal, hogy Foci módba kapcsolva a tévét a kijelző kiemeli a zöldet, és a hangzást is úgy alakítja, hogy az a meccshez tökéletes legyen.

Apropó meccs. Kik lennénk mi, ha nem küldtünk volna rá gyorsan egy kis Fifa 15-öt? Néhány meccs lejátszása után azt tapasztaltuk, hogy teljesen nyilvánvalóan fantasztikus élményt nyújt ilyen méretben játszani, annyira, hogy amikor este hazamentem, és igyekeztem lejátszani egy meccset a nappalim sötétjében, perceket töltöttem a nyilvánvalóan félrenyomott kamerabeállítások helyrehozásával, mire rájöttem, hogy a hiba nem az én készülékemben van, egyszerűen csak arról van szó, hogy pici a kijelzőm, és elszoktam tőle.

Mennyire jövőbiztos?

A Samsung úgy alkotta meg a tévét, hogy később frissíthető legyen a jövő új formátumaira, úgyhogy bátran be lehet ruházni ebbe a monstrumba, hiszen sok-sok év múlva is remek társunk lesz. Mivel úgy tűnik, hogy a jövő egyértelműen a 4K-é, érdemes UltraHD-tévét venni, amiből viszont vétek lenne kisebbet beszerezni, hiszen egy megfelelő méretű kijelzőn jönnek csak elő a részletek. A hetes szériájú Samsung UHD-tévék közül a legkisebb kijelző is 48-as, azaz 121 cm-es, és ez nem véletlen. Ha egy olyan tévét szeretnél, amit nem nagyon lehet megfogni semmivel, remek Smart funkciókkal rendelkezik, nem nagyon gondolkodik és olyan 4K-s, valamint 3D-s képességekkel rendelkezik, amivel a társai alig, akkor a HU7500 tökéletes választás, gyakorlatilag hibátlan tévé. Ha lenne nálunk egy, minden nap megnéznénk rajta a Jurassic Park-ot 3D-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában