Alig küldte ki a tesztkészülékeket a dél-koreai cég, néhány nap után sorra jöttek a cikkek, melyben a The Verge, a CNBC és a Bloomberg munkatársai, de még egy tech YouTuber is arra panaszkodott, hogy tönkrement a közel 2000 dolláros, összehajtható kijelzős Samsung Galaxy Fold képernyője.

A rossz reklám az utolsó, amire most a Samsungnak szüksége van, hiszen annyira a nyakán van a Huawei, hogy belátható időn belül át fogja venni tőle a top prémium droidos gyártó titulust. Pedig szépen be volt promózva, hogy a Fold mennyire strapabíró, mégis, alig kellett két nap ahhoz, hogy két tesztkészülék is tropára menjen. A The Verge zsurnalisztájának készülékében a ránc mellett kezdett el kitüremkedni valami a kijelzőből...

Fotó: Dieter Bohn/The Verge

... a CNBC-nél dolgozó Steve Kovach-nak pedig ezt produkálta a készülék egy nap használat után:


Aztán voltak olyanok is, akik valószínűleg maguk járultak hozzá ahhoz, hogy tönkremenjen az okostelefon, amikor leszedték a képernyővédő fóliának hitt réteget róla. Így járt a Bloomberg Mark Gurmanja is:

Fotó: Mark Gurman/Bloomberg

Így vagy úgy, az egész borzalmasan nyugtalanító, hiszen egy olyan kütyüről beszélünk, amiért a vásárlónak egy kisebb vagyont kell kifizetnie. A Samsung nem is késlekedett a válasszal, és egy közleményben azt ígérték, azonnal kivizsgálják a tropára ment kijelzők ügyét. Hozzátették, hogy a hibák egy részét feltehetőleg a fólia eltávolítása okozta, ám az újságírók érvelésében is van logika, amikor azt mondják, hogy ha a vásárló sem fogja tudni, hogy az egyébként tényleg képernyővédőnek kinéző réteget nem lehet leszedni, akkor ugyanezt ők is meg fogják tenni.

Persze, a hibás példányok csak a kiküldött tesztkészülékek egy részét jelentik, amit a Samsung szóvivője is hangsúlyozott, de azt, aki egy autó árát készül kifizetni egy összehajtható telefonért, ez nem fogja megnyugtatni.

Reméljük, nem futottak bele ismét egy Note 7 szintű blamába!

Itt az előzmény:

Bajban a Samsung, sorra romlanak el a hajlítható telefonjai

Egy héttel a boltokba kerülése előtt igencsak aggasztó hírek érkeztek a Galaxy Foldról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés