Teszteltük a Sony A8-as szériájú OLED tévéjét, ami annyira egyben van, hogy azóta ez lett a referenciatévénk, és mostantól mindent hozzá hasonlítunk.

Azt biztosan mindenki tudja, hogy az OLED még mindig verhetetlen képminőséget ad, a színek, a kontraszt és a feketék egyszerűen verhetetlenek, olyan, mintha az ember néha először látna színes képet, persze ez erős túlzás, de egy kisebb-nagyobb színrobbanással felér, amikor egy normális UHD-tartalmat kap a kijelző. A Sony mindig is élen járt a Braviákkal képminőségben, lehetett ugyan szidni őket azért, mert a tévéik mindig egy kicsit drágábbak voltak az átlagnál, de nem véletlenül, azért többnyire egy picit jobb is volt, bár tény, hogy a verseny most már nagyon erős a tévégyártók között, és nagyjából fej fej mellett haladnak.

Az A8 kinézetre is csodás, egészen ultravékony kávával, egészen ultravékony vastagsággal rendelkezik, mindössze 5 centi széles, kecses, fekete gyönyörűség. Ez a teljesen letisztult, egyszerű, mégis szép tévé több szempontból is erős versenyző. Egyrészt nem vagyunk nagyon elkényeztetve Android OLED-tévékkel, ez viszont itt egy Android OLED-tévé (Android 9.0-val), ami persze nem mindenkinek jön be, az Android kezelőfelületét ugyanis sokan fapadosnak tartják, amiben van is igazság, de ha amúgy is androidos vagy, akkor nagyon jól jöhet. A megvásárolt appjaid egy részét ugyanis a tévén is használhatod, ez pedig hasznos is lehet, bár az tény, hogy nem minden app használható tévén, pár játék azonban igen. Ehhez persze általában kontroller is kell, de ha fontos, akkor úgyis beszerzel egyet.

A tévé egy alapos, meglepően szép és gördülékeny beállítási procedúra után otthagy a kezelőfelülettel, ami meglepően gyors. Annyira gyors, hogy öröm nézni, főként ha egyébként mindenféle Android boxokat használsz a tévéd mellé, mivel köröket ver minden különálló dobozra, még a jobbakra is. Pikk-pakk megnyit bármit, stabilan tartja a WiFi jelet, USB-ről pedig nem találtam olyan fájlformátumot, amit ne játszott volna le. De nem ez a fontos.

A képminőség az igazi csoda. Az egyébként is tiszta sor, hogy az OLED tévék képminősége a legjobb, de az A8 minősége abszolút kimagasló. A tévé a Sony csúcsprocesszorát, az X1 Ultimate-et kapta, ami képes az objektumokat felismerni a képernyőn, majd javítani a fényerőn, a textúra részletességén és a színeken is, ez pedig valami veszettül jól működik. Nem csak elképesztően részletesnek tűnik minden 4K-ban, de a kontraszt és a színek is kirobbanóak, de nem bántóan, nem túlzásokba esve, annyira viszont mindenképpen, hogy az ember nem akarja levenni a szemét a képről.

Én azonnal a Bolygónk, a Föld II-vel kezdtem tesztelni, mert mi mást nézzek egy ilyen tévén azonnal az ember, mint David Attenborough-t, és hihetetlen élmény volt úgy látni a képeket, ahogy még sosem. Ilyen színmélységeket csak az OLED tud, az A8 pedig hozza azt a „picivel többet”, amit általában a kijelzőik szoktak. Annyira egyben van képminőségben és szolgáltatásokban, hogy onnantól már mindig egy picit kevésnek éreztük a konkurencia tévéit.

De azért itt sincs kolbászból a kerítés, csak legfeljebb a kapu. Hiányzik ugyanis a HDMI 2.1 támogatás, ami a nextgen játékkonzolok egyik nagy barátja lenne, és ez azért is fura, mert ugyebár a Sonynak van egy játékkonzolja, ami történetesen most jött ki, és PlayStation 5-nek hívják. De nem, be kell érnünk a „sima” HDMI-vel, mondjuk ez annyit jelent, hogy még így is gyorsak és szépek lesznek a játékok, de a 120Hz elérhetetlen álom marad. De őszintén, ha átlagos játékos vagy, akkor nem is lesz annyira fontos számodra.

Az A8-on található csatlakozók már-már hagyományosnak mondhatók, 4 HDMI, 3 USB, Ethernet, fejhallgató, optikai kimenet. A hangja is átlagon felüli, remekül működik ugyanis az eddig is jól vizsgázott Surface Audio, bár azért nem árt erősítőre rakni a hangot a biztonság kedvéért, viszont ha erre nincs lehetőség, akkor is elég jól szól az A8. És még a Dolby Atmos dekódolásával is jó barátságban van.

A MotionFlow baromi sokat fejlődött az utóbbi időkben, én azonnal kikapcsolom a saját Braviámon, és minden más tévén is, de itt nem csak hogy nem volt zavaró, hanem néhol kifejezetten jó élmény is volt látni a folyamatos mozgást. Nem tűnik „gyorsítottnak”, hanem természetesnek a MotionFlow-val megtámogatott kép, a HDR minőségével együtt bámulatos, amire ez e tévé képes.

Az A8 az egyik legjobb OLED tévé, persze nem olcsó, de egy átlagos felhasználó nem akarhat többet annál, amit nyújtani tud. Nincs benne HDMI 2.1, de minden másban a maximumot nyújtja, a képminősége, a színei abszolút bajnokok, minimalista, de szép, a hangja pedig kivételesen jó. Az ára per pillanat 470.000 Ft körül mozog (az 55” verzióé), ami egyébként persze relatív, hogy kinek mennyire sok, de a piacon nem számít durvának, sőt. Egy ilyen tudású, ilyen minőségű tévét ennyiért nagyon nehezen találsz. Boldogan élnénk vele sokáig. Talán fogunk is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés