Miközben a Samsung és a Huawei (meg az LG) éppen az összhajtható telefonokban fut egymással versenyt, a Sony egészen más irányba indult el egy olyan telefonnal, ami 21:9-es képarányú kijelzővel érkezik.

A Sony Xperia 1 már a nevében is jelzi, hogy ez egy új korszak kezdete, a japán gyártó új csúcskategóriás telefonja pedig valóban olyan, amihez hasonlót eddig nem láttunk.

A 6,5 colos, 4K-s felbontású OLED-kijelző egészen különleges képminőséget ígér, de persze a legfontosabb tulajdonsága a 21:9-es képarány, ami az eddigi infók alapján két dologra lesz jó:

  • egyrészt teljes pompájában élvezhetjük a szélesvásznú filmeket és jónéhány játékot (többek között az Asphalt 9-et és a Fortnite-ot),
  • másrészt két alkalmazást is futtathatunk egymás mellett.

A Sony Xperia 1 ezen túlmenően is számtalan érdekességet hoz, például a különleges színbeállításokat, amelyek "mozifilmszerűbbé" teszik a videóinkat és a Sony drága walkmanjeiből ismert nagy felbontású audiót, valamint a LDAC tömörítési és DSEE HX felskálázó technológiát.

A Sony emellett a fényképezőgépeiből is hozott néhány érdekes újdonságot, például a szemkövető autofókuszt (ami automatikusan az alany szeméhez igazítja a fókuszt) valamint a másodpercenként tíz fotót készítő sorozatfelvételt.

A Sony Xperia 1 technikai oldalról is egy tisztességes telefon lett, hiszen a készülékben a legújabb Snapdragon 855 procit és 6 GB RAM-ot találunk, emellett pedig tripla hátlapi kamerát 2x-es optikai zoommal (igaz, a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó egyelőre kimaradt).

Hogy mikor és pontosan mennyiért kerül boltokba az új telefon, egyelőre nem tudjuk, de az biztos, hogy valamikor tavasszal már Magyarországon is kapható lesz.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon