Van egy tippünk, hogy nem. Ugyanis a szóban forgó HAT-P-7b exobolygó (naprendszerünkön kívüli bolygó) több mint ezer fényévre van a Földtől, és ha még csak ennyi lenne a baj vele. De az igazság az, hogy mellette a pokoli Vénusz – melynek egéből kénsavas eső csepeg – biztonságosnak és otthonosnak tűnik, mint egy szeretetteljes anyaméh.

Természetesen csupán a szemléltetés kedvéért érdemes egy szilárd felszínű bolygótestet egy gázbolygóval ily módon összehasonlítani. Ugyanakkor a HAT-P-7b annyira durván közel van a központi csillagához, hogy alig több mint 2 nap alatt kerüli meg azt. Ennek következtében a Jupiternél másfélszer akkora égitest kötött tengelyforgású, azaz folyton ugyanazzal az oldalával fordul csillaga felé – mintha csak megigézték volna.

Így a bolygónak „két arca” van: egyik felén hatalmas fény és forróság, a másikon pedig sötétség és hideg uralkodik. Folyamatosan.

A gázóriáson rubin- és zafírtartalmú egzotikus szelek fújnak (Művészi illusztráció)

De az exobolygó világos, illetve sötét oldala között akadnak egyéb eltérések is: például az éjszakai oldalon különleges, korundtartalmú felhők képződnek, melyeket az bikaerős szél a nappali oldalra sodor, ott pedig rögvest elpárolognak. A korundról pedig annyit még hadd említsünk meg, hogy

a gyémánt után a legkeményebb ásvány a földön – vörös változata a rubin, kék változata pedig a zafír.

Nature Astronomy szakfolyóiratban publikált tanulmány azért is jelentős, mert ezzel végleg bebizonyosodott, hogy akár több száz fényévre lévő bolygók időjárását is képesek vagyunk hatékonyan tanulmányozni – így pedig várhatóan még több ehhez hasonló kutatásra számíthatunk a közeljövőben.

(forrás: Space.com)

Íme az univerzumunk egyetlen lenyűgöző üveggömbbe zárva

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában