Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az Apple Watch-ban késsel, forró vízzel és reszelővel sem lehet kárt tenni. Csak egy kérdésünk van: miért nem lehet ugyanezt az iPhone-nal is megcsinálni?

A Cnet nem finomkodott, és horrorfilmbe illő kínzásoknak vetették alá az Apple új okosóráját, ami már elővételben több millió példányban elkelt. Állítólag a hihető háztartási baleseteket próbálták rekonstruálni, de mi nem tartjuk valószínűnek, hogy bárkivel előfordult volna már, hogy véletlenül lereszelte a (minimum) százezer forintos óráját, vagy tíz percig áztatta a vízben, mert nem jutott eszébe kivenni. Igazából nem is számít, hiszen az Apple Watch figyelemre méltóan jól bírta a strapát, sőt, az iPhone-nal ellentétben az sem ártott meg neki különösebben, hogy megfőzték.

Elpusztítására kizárólag egy három és fél kilós öntöttvas serpenyő volt képes, de ha végiggondoljuk, hogy életünkben hányszor ejtettünk rá három és fél kilós öntöttvas serpenyőt a csuklónkra, akkor azt kell mondanunk, hogy nem ez lesz az a gyenge pont, ami miatt az emberek tömegével rohamozzák majd meg az Apple-szervizeket.

(Forrás: Cnet)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.