Naptár-applikációkból több száz van az Apple App Store-jában, azonban olyan, ami mellett az ember valóban kitart, csak kevés. Ezen próbál változtatni a Tempo Smart Calendar, ami nem más, mint egy gyönyörű felhasználói felülettel és rendkívül hasznos funkciókkal ellátott határidőnapló, ami még a legelfoglaltabb vállalkozóknak is hatásos segítség lehet. Az alapkoncepció az, hogy minél többet használjuk az alkalmazást, annál okosabb lesz: megtanulja, hova szeretünk járni a megbeszélésekre, megtanulja azt is, hogy bizonyos eseményeken kik lesznek a résztvevők, és egy idő után automatikusan behúzza a térképet és a kontaktinfót a bejegyzéseinkhez. A felvitt megbeszélésekhez természetesen emlékeztetőt is tehetünk, de akár a hozzájuk tartozó emaileket is beléjük passzírozhatjuk - sőt, ha nagyon szeretnénk, még akár el is navigáltathatjuk magunkat a találkozó helyszínére, mindezt még mindig az applikációból. Mivel a készítők egy része az iPhone hangasszisztensének kidolgozásában is részt vett, Siri teljes mértékben kompatibilis az applikációval - azaz akár az autóban, minimális kézhasználattal is menedzselhetjük időnket. Simán kezeli az Exchange-szervereket, de nem okoz gondot neki a POP3 sem, csakúgy, mint a népszerűbb webes levelezők. A legjobb az egészben, hogy teljesen ingyenes az egész – azaz mindenképp érdemes a kipróbálása!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában