Az autóinkban még mindig egy ötezer éves technológiát használunk, a robotjaink egy telefon összerakásához is bénák, és a virtuális szemüvegünk már azelőtt elavult, hogy egyáltalán feltalálták volna. Ha ezek után kedved lenne visszamászni a fára, mi nem hibáztatunk.

1. Ember még nem járt a Holdnál messzebb

Mi is volt a legtávolabbi pont, ahova ember eljutott? A Hold? A bennünk élő hetvenes-évekbeli kiskamasz most kuporodott sírva a sarokba. Ha hozzátesszük, hogy utoljára 1972-ben jártunk a Holdon (és ez a bravúr is csak az amcsiknak jött össze), akkor a bennünk élő kiskamasz önként visszaoldalog a barlangjába, és egy bunkósbottal addig üti a fejét, amíg el nem felejti, hogy ő még azt hitte, hogy a gyerekei már a Marson fognak homokvárakat építeni.

2. Vezetékek

Bár a vezeték nélküli technológia nem mai találmány, a legtöbb íróasztal valamiért még mindig úgy néz ki, mintha éppen a vezetékek országos találkozóját tartanák rajta, és szinte hihetetlen innovációnak számít, amikor a Microsoft a Lumia 735-öt (opcionálisan!) vezeték nélküli töltéssel is forgalmazza. De most tényleg, gyártók, mire vártok, tapsra?

3. Kerék

Elhisszük, hogy ötezer évvel ezelőtt tökre high-tech volt, meg hip, meg buzz, meg trendi, de most már azért jólesne valami újdonság. Ott van például a maglev, a vákuumos technológia, a sugárhajtómű – kedves tudósok, dobjatok már össze ezekből valamit, ami után végre úgy érezhetjük, hogy volt értelme lemászni a fáról.

4. Internet

Ja, tök jó, hogy van, meg minden, de nem 1995-öt írunk, hogy minden reggel felállva tapsoljunk, amikor a gép felcsatlakozik az internetre. Ma az internet nagyjából olyan természetes, mint a csapvíz meg az áram, itt élünk egy kétmilliós világvárosban, és ennek ellenére szinte nem telik el hónap kisebb-nagyobb leállás nélkül. Mélyen tisztelt szolgáltatók, mit szólnátok hozzá, ha úgy tennétek, mintha 2015 lenne, és nem kéne minden hónapban végig csinálni ugyanazt a "nálad sincs net?" kezdetű bohóckodást?

Ide vonatkozó popkulturális utalás:

5. Egér, érintőképernyő

1984: egy liter benzin 4 forint, a legmenőbb számítógép az 1 MHz-es procival felszerelt Commodore 64, ritkaságnak számít, ha egy lakásban van telefon, és az emberek egeret használnak. 2015: egy liter benzin 350 forint, mindenkinek saját mobilja van, ami kábé ezerszer gyorsabb, mint a Commodore 64, és az emberek mit használnak? Egeret. Jó, hogy nem pattintott követ.

Az érintőképernyő ehhez képest már egy egészen biztató lépés a fejlődés felé, csak azt nem értjük, hogy miért beszél mindenki évek óta a mozgásérzékelős technológiáról, ha a legtöbb, amire jutottunk, hogy az LG telefonokkal a fülünkhöz emelve is fogadhatjuk a hívásokat? Eltévedt a technika idefelé jövet, vagy mire várunk még?

6. Számítógépes játékok

Nem látod a hasonlóságot az Aztec Challenge és a GTA V között? Pedig a két játék tök ugyanúgy készült: emberek leültek, aztán megrajzolták valamilyen programnyelvben. Manuálisan. Mint a kódexmásolók a könyveket. Persze a GTA V esetében ehhez sokkal több embernek kellett ülnie sokkal hosszabb ideig, de amikor erre gondolunk, azért eléggé hiányzó láncszemnek érezzük magunkat.

7. Benzines autók

A XIX.-XX. század fordulóján az emberek komoly választás előtt álltak: elektromos autó, gőzautó vagy benzines autó. Aztán ránéztek az árcédulára, és kiütéssel győzött a hosszú távon legkevésbé életképes technika, amely eredendően hozzáláncolta magát egy nem megújuló energiaforráshoz, ráadásul végtelenül könnyű helyzetbe hozta a biciklistákat, tömegközlekedőket, gyaloglókat, ökrös szekereseket, amikor az autó ellen kell érvelni. Mert büdös, káros, hangos, a szerencsétlen kényelmesen közlekedni vágyó meg csak tördeli a kezét, hogy hát nem ő találta ki, hogy legyen az autó klímagyilkos, ő csak szeretne kényelmesen... hamár, ugye.

És miközben az alternatív hajtások több mint száz éve rendelkezésre állnak, az egész technológia olyan lassan hajlandó csak változni, mintha vodkát ivott volna Xanaxra. Hahó, nézz rá a naptárra: 2015 van! Jézus, még jó, hogy nem építünk rögtön atomerőművet!

8. Hol vannak az instant fordítóprogramjaink?

Tök jó, hogy van Skype Translator meg Google Translate, de próbáltál már angolul whiskeyt venni egy marokkói boltban? Ha nem, akkor örömmel jelentjük, hogy a nyelvi akadályok továbbra is sziklaszilárdan állnak, és bár ebben az ügyben legalább már látszik a fény az alagút végén, ezt az alagutat mára már olyan messze kellett volna elhagynunk, hogy ha a mellettünk sétáló azeri disznópásztor megkérdezné tőlünk az anyanyelvén, hogy "emlékszel arra az alagútra?", akkor mi azt válaszolnánk neki magyarul, hogy "milyen alagútra?", és ő ezt éppen olyan jól értené, mintha a saját édesanyja mondta volna neki.

9. Nyolcórás munkaidő

Évtizedek óta megy a para, hogy a robotok elveszik az emberektől a munkát, ehhez képest ott tartunk, hogy még mindig heti negyven órát dolgozunk. Ráadásul nem csak ezt a cikket nem írta meg helyettem egy robot sem, de a Foxconnál is emberi robotok rakosgatják össze az iPhone-okat, pedig az tényleg a világ egyik legprimitívebb munkája.

Arra gondoltunk, hogy ha a Terminátorok úgyis leigáznak minket, legalább jó lenne, ha előtte dolgoznának helyettünk úgy ötven-száz évet, sokkal könnyebben mondanánk, amikor fellázadnak, hogy "ja, végül is érthető, hogy zabosak vagytok, amikor ennyit szoptatok helyettünk". Így viszont nincs semmi jó az egészben.

10. Virtuális valóság-szemüveg

Tényleg? Ráhúzol egy sisakot a fejedre benne egy kis LCD-kijelzővel, és 2015-ben ezt nevezik technikai fejlődésnek? Lássuk csak. LCD-kijelzők megjelenése: 1970-es évek, első játékosoknak szánt virtuális valóság-sisak: 1991.

Ettől függetlenül imádjuk az Oculus Riftet, de 2015-ben azért már illene azokat a bizonyos vizuális jeleket közvetlenül a megfelelő agyi központba sugározni ahelyett, hogy még mindig ilyen őskori megoldásokkal szórakozunk.

Ha most egy kicsit ősembernek érzed magad, akkor olvasd el, mi az a tíz jel, ami alapján tuti, hogy a jövőben élünk, és rögtön jobb kedved lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában