Mintha nem lenne elég baj, hogy az iPhone 8 Plus szétreped, a Brightwire értesülései szerint az Apple az iPhone X miatt is elég komoly szószban van: az eddig legyártott telefonok közül állítólag csak nagyjából minden tizedik felel meg az Apple által felállított szigorú minőségi standardoknak, így a telefon kiszállítását sem tudják időben elkezdeni.

A 9to5mac szerint a helyzet annyira súlyos, hogy jelenleg naponta mindössze néhány tízezer telefont tudnak legyártani, így pedig a legoptimistább becslések szerint év végéig jó, ha negyvenmillió iPhone X készül. Mivel az előrendelések száma az ötvenmilliót is elérheti, ez azt jelenti, hogy sokan még karácsonyra sem fogják kézhez kapni a hónapokkal korábban megrendelt telefont.

A hírek szerint amúgy a legnagyobb gondok a telefon 3D-szenzorával vannak, aminek a nagy része selejtes (mármint az Apple standardjai szerint), de nem könnyíti meg az Apple dolgát a Samsung sem, akiknek szintén meggyűlt a baja az Apple által kért (a sajátjukhoz képest valamivel komplexebb) OLED-kijelzőkkel: ezeknek állítólag a hatvan százaléka megy át az Apple rostáján. Igaz, ők még így is nagyon jól keresnek az új iPhone-nal.

Az iPhone X lehet a Samsung egyik legjövedelmezőbb telefonja

A The Wall Street Journal szerint a Samsung legalább annyira drukkolhat az iPhone sikeréért, mint az Apple.

(Forrás: Androbit, 9to5mac)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában