A Microsoft egykori vezére attól tart, hogy a terroristák újra elszabadíthatják a történelem legpusztítóbb kórokozóját.

Általában elég szkeptikusak vagyunk, amikor azt halljuk, hogy a vírusszakértők szerint tíz-tizenöt éven belül biztosan kitör egy világméretű, halálos járvány, hiszen a vírusszakértők legalább tíz-tizenöt éve ijesztgetnek ugyanezzel, de ha Bill Gates mond valamit, arra azért érdemes odafigyelni.

A világ sorsát különösen a szívén viselő milliárdos most arra figyelmeztetett, hogy az országok nem készültek fel megfelelően egy esetleges járvány kitörésére, például nincs megoldás arra, hogyan tudnánk rövid idő alatt nagy mennyiségű vakcinát legyártani, ha beüt a legrosszabb. Ilyen körülmények között pedig

ami Gates szerint a következő tíz-tizenöt évben több mint valószínű, hogy bekövetkezik.

Az sem nyugtathat meg minket teljesen, hogy ezt a forgatókönyvet az utóbbi időben már elsütötték a madárinfluenza, a sertésinfluenza és legutóbb az ebola megjelenésekor is, az apokalipszis viszont mindegyik esetben elmaradt, ugyanis Gates szerint most már nem csak a természettől kell félnünk, hanem a terroristáktól is, akik rossz esetben rászabadíthatnak az emberiségre egy genetikailag módosított, halálos influenzavírust, de akár az emberiség történetének legpusztítóbb kórokozóját,

És hogy mit tehetnénk ez ellen? Gates úgy véli, a legfontosabb az lenne, hogy a nyugati országok sokkal komolyabban vegyék a veszélyt, és ezzel együtt növeljék az ilyen jellegű kiadásaikat. Ez a szakértők szerint nagyjából évi 3,4 milliárd dolláros többletköltséggel járna, miközben egy világméretű járvány akár évi 570 milliárd dolláros kárt is okozhatna a gazdaságnak.

(Forrás: Index , The Guardian, Fotó: AFP)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon