Grant Thompson, a „random királya” ezúttal egy régi, klasszikus trükköt mutat meg nekünk: méghozzá azt, hogy miképp gyújtsunk tüzet öngyújtó vagy gyufa nélkül baromi egyszerűen.

Ezzel lényegében az egyik legsikeresebb videójának tartalmát „idézi meg”, amelyet eddig már több mint 10 millióan láttak. Ezúttal viszont Grant kicsit több időt szánt a kísérlet elvégzéséhez, amelyhez lényegében nem szükséges más, mint

  • egy klasszikus ceruzaelem,
  • valamint rágógumipapír

– de mint kiderül, egyáltalán nem mindegy, hogy utóbbi milyen. Az ugyanis, amely kívül-belül papírból van, nem válik be, csakis az, melynek egyik oldala papír, másik oldala pedig alumíniumozott.

Tehát ezentúl tényleg érdemes megnéznünk, hogy milyen rágót vásárlunk – sose tudni, mikor leszünk rákényszerülve arra, hogy MacGyverekké váljunk. Bár azért kérdés, van-e olyan vészhelyzet, amikor gyufa nincs, ceruzaelem és rágógumi viszont van nálunk – bár jobban belegondolva, akár csokoládé vagy egy doboz cigaretta is segíthet rajtunk, amennyiben (félig) alumíniumozott papírba vannak csomagolva.

Ez is érdekelhet:

Íme minden idők (egyik) leglátványosabb kémiai kísérlete

Marc Rober videójától tuti nem fogsz kómaszerű álomba merülni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés