Ezért nincsenek vénuszlakók.

A Vénusz bolygó felhői "egyszerűen túl szárazak" ahhoz, hogy lehetőséget teremtsenek az élethez – állapította meg egy brit vezetésű nemzetközi kutatócsoport. Tavaly csillant fel a remény, hogy a foszfin (PH3) gáz jelenléte a vénuszi légkörben talán mikrobák létére utal, ugyanis egyedül a geológiai tevékenység nem magyarázza a gázkoncentrációt.

A belfasti Queen's University tanulmánya azonban nem tartja lehetségesnek az életet a Vénusz atmoszférájában. A kutatók az űrben vett minták alapján értékelték mindazt, amit a felhőkről tudni lehet, majd elemezték a földi életformákról szóló irodalmat, hogy lássák, van-e olyan szervezet, amely fennmaradna a felhők leginkább kénsavból és igen kis mennyiségű vízből álló közegében. Arra a következtetésre jutottak, hogy

még a legzordabb körülményekhez edződött, úgynevezett extremofil mikrobák sem élhetnek ott.

„Nem azt találtuk, hogy a vízmolekulák aránya valamivel kevesebb, mint ami a Föld legellenállóbb mikrobájának elég lenne, hanem több mint százszor kisebb a mennyiségük” – mondta John Hallsworth, az egyetem biológusa.

A Földön a foszfin az élettel, állatok, köztük a pingvin bélrendszerében élő mikrobákkal, vagy az oxigénszegény környezettel, például a mocsarakkal függ össze. Elő lehet állítani iparilag is, de a Vénusz bolygón ilyen nem létezik, így a foszfinre utaló jelek magyarázatra szorultak. Jane Greaves, a Cardiffi Egyetem kutatója felvetette a vénuszi lehetőségét az élet létezésének. Egyes csillagászok eleinte a megfigyelések helyességét kérdőjelezték meg, a belfasti egyetem kutatócsoportjának kétségei azonban más irányból, a biokémia szempontjából érkeztek.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: BBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában