A német diákok által alkotott jármű 467 km/h-val száguldott a tesztalagútban.

Elon Musk koncepcióját eredetileg két cég, a Virgin Hyperloop One és a Hyperloop Transportation Technologies kezdte el átültetni a gyakorlatba, de ahogy a technológia egyre inkább valóságossá vált, gomba módra kezdtek szaporodni az olyan cégek, amelyek részt vesznek a Hyperloop fejlesztésében. Vannak, akik a vákuumos csőben közlekedő járművek hajtásrendszerét fejlesztik, vannak, akik a kabinokat tervezik (például a BMW), és 2016-tól Elon Musk személyesen is részt vesz a szupervonat fejlesztésében.

Ennek keretében a SpaceX évről-évre versenyt szervez a Hyperloop járműveit fejlesztő csapatoknak, akik a SpaceX által épített, 1200 méter hosszú kaliforniai tesztpályán mérhetik össze a tudásukat. A tavalyi évhez hasonlóan az idei versenyt is a Müncheni Műszaki Egyetem diákjaiból álló WARR csapata nyerte, akiknek a járműve 467 km/h-s sebességre gyorsult a csőben, ezzel csaknem 150 km/h-val múlták felül a tavalyi rekordjukat.

Ez mondjuk még mindig semmi Elon Musk eredeti tervéhez képest, hiszen a feltaláló szerint a Hyperloop végsebessége az 1200 km/h-t is túllépheti, kabinnal együtt.

Magyarországon épülhet fel Elon Musk szupervasútja, a Hyperloop

Mit szólnál hozzá, ha Budapestről kevesebb mint tíz perc alatt Pozsonyban lehetnél?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A futás nem csak a rekortánpályán kezdődik! – Íme az NN Ultrabalaton két magyar ultrafutójának edzéstippjei

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Egy óriási aszteroida csapódhat a Holdba, akár szabad szemmel is látható lesz

További cikkeink a témában