Tuti, hogy sosem tudtad, hogy vágysz rá, de tudat alatt mindig is akartad: mostantól egy vadászgép eredeti pilótaülése lehet a pihenőhelyed munka után. Vagy közben.

Az F-4 Phantom leginkább a vietnami háborút feldolgozó filmekből lehet ismerős, hiszen a McDonnell Douglas által kifejlesztett vadászgép leginkább a hatvanas-hetvenes években teljesített szolgálatot az amerikai hadseregben. Mivel már jó fél évszázados konstrukció, a legtöbb ilyen gépet mára leszerelték – és pont ennek köszönhető az, hogy a pilótaülést immáron magadnak is megvásárolhatod, hogy abban ücsörögj a tévéd előtt, vagy akár egy kevéske autentikát csempéssz a vadászgép-szimulátorok előtt görnyedésbe. A szóban forgó szék egyenest egy valódi csatát látott F-4-esből származik, ám természetesen a katapult-automatikát, a különböző állító-műszereket és az oxigéntartályt hatástalanították. Természetesen eredetiséget igazoló okmány is jár hozzá, esztétikailag pedig teljesen ki van pofozva. Ha beruházol rá, és van rá félretéve egy jobbfajta használt autó ára, egészen egyedi berendezési tárggyal bővítheted ki a nappalidat/hálódat/konyhádat/teraszodat, amibe tuti, hogy minden vendéged azonnal bele akar majd seggelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés