Üstökösbölcsőt fedeztek fel a csillagászok a Jupiteren túl a NASA Spitzer űrtávcsöve segítségével. A régió mintha ajtót nyitna az üstökösök számára a Naprendszer belseje felé.

Amikor az üstökösök a Naprendszer külső pereme felől megérkeznek, jeges részeik gázokat és port kezdenek kibocsátani, ahogy közelednek a Nap felé.

Ezeknek a robbanásszerű kilökődéseknek a hatására jön létre a hullócsillagok látványos jelensége, amely felvillan a Föld éjszakai égboltján.

Az üstökösök kozmikus útja régóta vitatott téma volt a szakértők között egészen mostanáig. Az üstökösök kiemelt jelentőséggel bírnak a csillagászok számára, mivel olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek tökéletesen megőrződtek a Naprendszer születésének korából.

Az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának tudósai felfedeztek egy térséget a Jupiter gázóriása mögött, amely úgy viselkedik, mint egy üstökösbejáró. Ezen a bejárón érkeznek a jeges, üstökösszerű égitestek, úgynevezett kentaur típusú objektumok a Naprendszer óriás bolygói, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felől a Naprendszer magjának irányába. Innentől kezdve ezeket az üstökösöket csapdába ejtheti a Föld közelsége.

A kentaur típusú objektumokról úgy vélik, hogy a Kuiper-övből származnak, egy fagyott objektumokban gyakori, a Neptunusz mögötti régióból.

Ez a terület mintegy 50 csillagászati egységnyi távolságra terjed ki. Egy csillagászati egység a Nap és a Föld átlagos távolsága, nagyjából 150 millió kilométer. A Neptunusz közelsége beljebb löki ezeket az objektumokat, és kentaurokká válnak. A Naprendszer szíve körül mintegy ezer rövidperiódusú üstökös kering – az úgynevezett Jupiter-család üstökösei (JFC) között vannak azok, amelyeket meglátogattak már űrszondák például a NASA Deep Impact, Stardust és Rosetta missziója során.

Fantáziarajz a Kuiper-övről

Kathryn Volk, az Arizonai Egyetem kutatója szerint ezeknek az objektumoknak kaotikus a pályája, így nem követhető, milyen úton haladtak, míg JFC-vé váltak.

„Ez megnehezíti annak kiszámítását, honnan érkeztek pontosan és merre tarthatnak a jövőben” – emelte ki.

A kutatók tanulmányukat az Astrophysical Journal Letters című szaklapban mutatták be.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

 

(Forrás: BBC, Phys.org, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés