Óramű pontossággal érkeznek a jelek.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói arra lettek figyelmesek, hogy tőlünk 500 millió fényévre van valami, ami szabályos ritmusban, óramű pontossággal küld ismétlődő rádiójeleket.

Az úgynevezett gyors rádiókitörések (FRB, kozmikus rádióhullámok rövid ideig tartó, nagyon erős löketei) négy napon át tartanak, majd 12 napra elhallgatnak.

Az 500 napos megfigyelés során a FRB 180916.J0158+65 jelű kitörések mindvégig tűpontosan ismétlődtek, a kutatók szerint ez az első olyan FRB, ami ciklikus mintázatot mutat.

A szakemberek egyelőre csak találgatnak, hogy mi idézheti elő a folyamatot, vagyis mi lehet az adó, feltevéseik szerint lehet akár egy neutroncsillag, vagy két egymás körül köröző csillag is.

Több tucat miénkkel azonos fejlettségű civilizáció is élhet a Tejútrendszerben

A hatalmas távolságok miatt nehéz felvenni velük a kapcsolatot.

(Forrás: IFLScience, MTI, fotó: Pixabay)

Egy elengedhetetlenül fontos tényező, ha sikeres vállalkozást akarsz építeni

Néhány év és már nem lesznek digitális vállalatok. Cégek lesznek, amik vagy működnek, tehát digitálisak, vagy nem működnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy a TEÁOR lista egyetlen bejegyzésből fog állni, búcsúzik a 0130 Növényi szaporítóanyag termesztése és a 1910 Kokszgyártás, és mindennek a helyébe lép a 6201 Számítógépes programozás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában