Egy tanulmány végre fényt derített a hátborzongató antarktiszi Vérzuhatag, a "Blood Falls" valódi forrására.

Az ijesztő hely felfedezése óta 106 év telt el. 1911-ben volt ugyanis, hogy az ausztrál geológus, Griffith Taylor felfedezte a jeges West Lake Bonney tóba ömlő élénk vérvörös - egyébként pont róla, Taylornak nevezett - gleccsert.

Eredetileg azt gondolták, hogy a vörös algák okozzák a gleccser furcsa színét, de 2003-ban már azt állították, hogy a vörös szín az oxidált vasból származik, és a víz valószínűleg egy öt millió éves sósvizű tóból ered.

Most nagyon úgy fest, hogy az utóbbi volt a helyes, és a University of Alaska Fairbanks és a Colorado College közös tanulmánya pontot tesz a találgatások végére.

A koklúzió pedig az, hogy a gleccser alatt nem csak egy tó van, hanem tulajdonképpen saját vízrendszerrel és keringéssel rendelkezik, ami már egymillió éve biztosítja a megfelelő áramlást.

Ez az oka annak is, hogy a gleccser soha, de soha nem fagy be - a víz fagyásából felszabaduló hőenergia megolvasztja a környező jeget.

És ennek a következménye az is, hogy a vízben és a gleccser alatti kőzetrétegekben található mikroszkopikus élőlények (rezisztens baktériumok) elősegítik a szén, a vas és a kén kialakulását és áramlását - a vas pedig így okozza a vérvörös színt.

Egész pontosan így: 

Egészen hihetetlen, hogy ilyen alacsony, fagypont közeli hőmérsékleten is milyen aktív mikrobiális folyamatok vannak, és mit eredményeznek.

Köszi, kutatók!

(via Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés