Hogy a Vivo Apex egyben a világ legjobb telefonja is lesz-e, az már egy másik kérdés, de az biztos, hogy a június 12-én érkező mobil nagyjából minden olyat tud, amit a többi gyártó a következő egy-két évben el akar érni.

Ezt onnan tudjuk, hogy a Vivo március elején már bemutatta a telefon prototípusát, ami azzal keltett igen nagy feltűnést, hogy

  • az egész telefont peremtől peremig egy hatalmas kijelző fedi,
  • amibe az előlapi kamera sem lóg be, az ugyanis a telefon tetejéből ugrik ki,
  • a hangszórót a kijelző alá építették,
  • aminek szinte az egésze (vagy legalábbis az alsó fele) ujjlenyomat-olvasóként is funkcionál.

Ez így összeszámolva három-négy olyan újítás, amivel egyelőre egyik gyártó sem rendelkezik, pedig mindenki törekszik rá, hogy elérje. A Xiaominak a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó biztosan előbb fog összejönni (a Huaweinek pedig már össze is jött, igaz, csak a méregdrága Mate RS-nél), de még így is eléggé impresszív, amit az Apextől várhatunk.

A kínai gyártónak elég sok bravúrra volt szüksége, hogy összehozza a nem mindennapi telót, például a szenzorokat (így a közelségérzékelőt és a fényérzékelőt is) a kijelző alá kellett elrejteni, de a jelek szerint megoldották a feladatot.

A telefon egyébként a haladó technológiáktól függetlenül is egy nagyon ígéretes darabnak ígérkezik, hiszen amellett, hogy a legújabb Snapdragon 845 proci hajtja, lesz benne például egy kiváló hangminőséget biztosító DAC (digital to audio) converter is, amit egyedülálló módon az erősítőkkel egy lapkára integráltak.

Persze az Apex mindettől függetlenül még lehet egy hatalmas blama is, hiszen a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasók elvileg még nem annyira gyorsak, mint a hagyományos társaik, a telefonból előugró szelfikamera sikere nagyjából attól függ, hogy mennyire gyorsan és megbízhatóan ugik, a kijelző alá épített hangszórókkal pedig két évvel ezelőtt a Xiaomi is bepróbálkozott, és ők elég gyorsan dobták az ötletet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés