A Xiaomi Mi 8 Explorer Edition kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 3D-s arcazonosítást és átlátszó (!) hátlapot kapott.

Ahogy azt előre megjósoltuk, a Xiaomi legújabb csúcstelefonjának bemutatója tényleg nagyot szólt, hiszen a kínai gyártó olyan technológiákat sorakoztatott fel a mobilban, amit androidos telefontól még nem nagyon láttunk. A kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóra ugyan volt már példa, de csak korlátozottan vagy nagyon drágán kapható telefonoknál.

A sima Mi 8 csúcsváltozatának szánt Explorer Edition drága biztosan nem lesz, hiszen Kínában mindössze 577 dollárba, vagyis 146 ezer forintba kerül, így minden bizonnyal Magyarországon is beférne kétszázezer forint alá. Ez főleg annak tükrében elképesztő, hogy a Xiaomi egy másik vadiúj technológiát, az eddig csak az iPhone X-ben megtalálható 3D-s arcazonosítást is berakta a telefonba, aminek a hátlapja teljesen átlátszó.

A feltűnő dizájnra szüksége is volt a Xiaominak, hiszen az Mi 8 a kamerafüllel és az alsó, vékony kerettel első ránézésre egy meglepően hagyományos, 2018-as csúcstelónak tűnik, ami megjelenésre semmiben sem különbözik a legtöbb idei telefontól (ez valahol azért lehangoló, figyelembe véve, hogy az egész "keret nélküli kijelző"-őrületet a Xiaomi indította el annak idején).

Ha nem érdekelnek az extrák, és megelégednél egy kitűnő csúcstelefonnal, akkor a sima Mi 8-hoz már kb. 421 dollárért, azaz kevesebb mint száztízezer forintért hozzájuthatsz (még mindig a kínai árakról van szó, persze), ami eléggé durva árazás ahhoz képest, hogy az Mi 8-ban 6,3 colos AMOLED-kijelzőt, Snapdragon 845 procit és 12 megapixeles duál kamerát találunk, ami a DxOMark tesztje szerint ott van a legjobbak között.

Sajna arról egyelőre nincs hír, hogy a Xiaomi új trónbitorlója mikor érkezik meg Európába is, de a korábbi évek tapasztalatai alapján amiatt azért nem kell aggódnunk, hogy egyáltalán nem jön, vagy túlságosan felszalad az ára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában