Giancarlo Minardi, az egykori Minardi csapat egykori tulajdonosa szerint a BMW már 2015-ben kész visszatérni a Forma–1-be, igaz, egyelőre csak motorszállítóként.

A Forma–1-ből 2009-ben elsősorban a gazdasági válság miatt dobbantó németek állítólag komolyan gondolják a visszatérést, erre utal az is, hogy a jövőre a McLarennek motorokat szállító Honda mellett a BMW szakemberei is ott voltak a szezon előtti teszteken és az első három versenyen is. Minardi blogbejegyzésében azt is felfedi, hogy a német autógyár igazgatótanácsa májusban hozza meg a végleges döntést, így motorszállítóként akár már jövőre visszatérhetnek az F1-be.

Hogy konkrétan melyik csapatnak szállítanának, arra sajnos az olasz üzletember nem tér ki, de figyelembe véve, hogy a nagy csapatok általában már a szezon elején elkezdik építeni az autót a következő szezonra, feltehetően inkább a kisebb csapatok jöhetnének szóba.

A legkézenfekvőbb lehetőség nyilván a Sauber lenne, hiszen 2006-tól a németek kiválásáig lényegében ők voltak a BMW csapat (ki ne emlékezne a jellegzetes "rozmár" BMW-Sauberre?), de szóba jöhetne a Williams is, akiknek a németek 2000-től 2005-ig szállítottak motorokat. És persze ne feledkezzünk meg a négy Renault-motoros csapatról (Red Bull, Lotus, Toro Rosso, Caterham) sem, akik finoman szólva sem lehetnek elégedettek a franciák idei turbómotorjaival, így elképzelhető, hogy megfelelő ajánlat esetén hajlandóak lennének váltani.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés