Kicsit Aston Martin, kicsit Volvo Coupé Concept, és ízig-vérig Audi. Szokjuk meg a látványt, mert a Prologue a következő években még számtalanszor fog velünk szembe jönni az utakon.

Ami igazi bravúr, hiszen a kocsiból egy darabot sem gyártanak, ellenben az Audi új főtervezője, Marc Lichte által megálmodott vonalak számtalan következő generációs modellben, így az A6-ban, az A7-ben és az A8-ban is visszaköszönnek majd. Bár az újdonsült főtervezőn nyilván nem kis nyomás volt, hogy valami igazán egyedit alkosson, Lichte példás visszafogottsággal nem vetette el teljesen a sulykot, csak éppen annyit változtatott a jellegzetes Audi-dizájnon, hogy érezhető legyen: ez valami teljesen új.

A szinte tökéletes autó egyetlen kis szépséghibája az Aston Martinokra hasonlító, kicsit talán túl széles hűtőrács, de ebből a sorozatgyártásig még nyugodtan vissza lehet vágni annyit, hogy az egészen vékonyra rajzolt fényszórókhoz képest se tűnjön aránytalannak.

A motorháztető alatt annyira nem a jövőbe mutató, a sportos megjelenéshez viszont annál inkább illő 605 lóerős V8-ast találunk, amely 3,7 másodperc alatt gyorsítja százra a Quattro összkerékhajtással is felszerelt kocsit.

Még izgalmasabb dolgok fogadnak minket az utastérben, amelybe bepillantva úgy érezhetjük magunkat, mintha egy olyan sci-fibe csöppentünk volna, amelyben az érintésérzékeny felületek az egész világot elfoglalták. A Prologue műszerfalát ajtótól ajtóig gyakorlatilag teljes egészében ellepték az érintésérzékeny felületek és az érintőkijelzők, igazi gombokat csupán a kormányon találunk néhányat mutatóba. Ha az Audi szerint ilyen a jövő, akkor tárt karokkal várjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában