Mi az? 2,3 tonna, és a gyorsulása egy Porschéével vetekszik? Ez a Bentley Continental GT V8 S!

A Frankfurti Autószalonon bemutatkozó két új modell, a Continental GT V8 S (kupé) és GTC V8 S (kabrió) az eddiginél 21 lóerővel erősebb motorokkal érkezik, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy az 521 lóerős és 680 Nm nyomatékú ikerturbós V8-assal a kupénak mindössze 4,5 másodperc kell a százas tempó eléréséhez, a végsebessége pedig 309 km/h. A kupénál majdnem kétszáz kilogrammal nehezebb kabrió sem sokkal lassabb: 4,7 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig 308 km/h.

A sportosabb vezetési élmény érdekében javítottak az autó stabilitásán, a rugózást keményebbre hangolták, és a lengéscsillapításon is finomítottak, valamint az autó alja is tíz milliméterrel közelebb került a földhöz. A megjelenésén végrehajtott apró változtatásoknak köszönhetően a kocsi aerodinamikája is javult, így a megnövekedett teljesítmény ellenére az új modellek ugyanúgy 800 kilométert tudnak majd megtenni egy tank benzinnel, mint a sima Continental GT V8.

A jövő év elején érkező S széria ezenkívül műszakilag és dizájnban is hozza a Bentleytől elvárt magas színvonalat, így a nyolcfokozatú ZF automata váltó, az összkerékhajtás, a nyolccolos monitorhoz kapcsolódó infotainment rendszer, valamint a minőségi bőrkárpit az új modellekből sem fog hiányozni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában