A nemzeti hősként tisztelt autóversenyző nevéhez olyan klasszikusok fűződnek, mint a Cobra, a Mustang és a Viper, mégsem fürdött a sikerben.

"Én nem tervezek autókat. Nem vagyok mérnök. Tudom, mit akarok építeni, mit akarok belőle kihozni, milyen kihívásoknak kell megfelelnünk, ezen kívül mindent azokra az emberekre hagyok, akikkel együtt dolgozom. Én nem csinálok semmit."

Az amerikai legenda valóban nem volt mérnök, egy életen át tartó munkájának eredményére mégis egy nemzet lehet büszke. Karrierjét szívbetegsége ellenére vadászpilótaként kezdte, később teherautót vezetett és farmerkedett, mire sikerült autóversenyzőként befutnia. Remek érzéke volt a vezetéshez, a sportautókhoz és az üzlethez. Tökélyre fejlesztette generációja hobbiját, a hotrod-építést.

Egy angol karosszéria és egy V8-as Ford motor párosításából készítette el az ikonná vált Shelby Cobrát, cége máig szállít tuningolt kiviteleket a Mustangból, és a Dodge Viperrel neki köszönhetően támadt fel az amerikai izomautó műfaja. Ötven év alatt világhírű lett, több millió tisztelőt és rajongót szerzett, családias hangulatú vállalkozásában élete végéig aktívan dolgozott. Május 10-én, 89 éves korában hunyt el.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Az autórovat újdonságaihoz
Ecclestone fülének jelentőségéről 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés