A Ghe-O Rescue nagyobb, erősebb és jobban felszerelt, mint egy Hummer H1, és még a Balatonba sem fogunk vele beszakadni.

Az apokalipszisre készülődő szomszédaink tankszerű járgánya már méreteivel is kiemelkedik a sorból, mind a Jeep Wranglernél, mind a Hummer H1-nél jóval nagyobb. Utóbbinál például majdnem fél méterrel hosszabb (5,2 méter) és ugyanennyivel szélesebb (2,7 méter), ráadásul még a Balatonban sem lehet vele elsüllyedni, köszönhetően a kerekekre szerelhető párnáknak, amelyekkel a jármű vízben vagy mély hóban is könnyedén tud haladni. De ha úgy tartja kedvünk lánctalpat, vagy vízfecskendőket és 620 literes víztartályt is szerelhetünk rá: a Rescue nem véletlenül kapta a nevét, tényleg szinte bármilyen helyzetben bevethető – március környékén szeretettel várjuk az M7-esre egy éles bemutatóra.

A speciális felszerelés mellett a Ghe-O járműve izomban is odateszi magát, 240 és 500 lóerő közötti benzines, valamint 218 és 304 lóerő közötti dízelmotorokkal kapható, az emelt hasmagasságnak, a zárható diffiknek és a szinte függőleges terepen való haladásra is alkalmas kialakításnak köszönhetően pedig a gyártó szerint a tizenegy személy szállítására képes Rescue még a kisebb, kétszemélyes /

off-road járműveknél is hatékonyabb. Egyszóval nem egy Dacia Duster.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában