Jó hete van a Lada-fanatikusoknak, hiszen a gyönyörű Lada Vesta bemutatásával szinte egy időben az AvtoVAZ-zal régóta együttműködő General Motors is bemutatott egy nem kevésbé látványos tanulmányt, amely  Chevrolet embléma ide vagy oda  részben mégis csak a Lada Niva utódjának tekinthető.

Maga a Chevrolet Niva egyáltalán nem újdonság, hiszen a GM már 1998 óta épít terepjárókat az AvtoVAZ Tolyatti gyárában, de a Moszkvai Autószalonon bemutatott tanulmány fényévekkel jobban néz ki az elődnél. Annyival jobban, hogy nem is tudjuk, mikor láttunk utoljára ennél badassebb terepjárót.

A dögös megjelenéshez persze a szériatartozéknak aligha tekinthető off-roados kiegészítők is sokat hozzátesznek, de az új Niva ezek nélkül is egy komolyan vehető terepjárónak tűnik, olyan autónak, ami nem akad fenn az első kisebb kátyún – Oroszországban szüksége is lesz erre a képességére, de hogy ezen kívül a General Motors még milyen piacokon készül értékesíteni a várhatóan 2016-ban érkező kocsit, azt egyelőre nem tudni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában