Franciaországban áprilistól forgalmazzák a Grand Kangoo-t, amely csak dízelmotorral lesz megvásárolható. A roppant ügyes helykihasználású hétszemélyest az 1,5-ös dCi kilencven vagy száztíz lóerős kivitele mozgatja, melyekkel a Renault 5,1, illetve 5,5 literes fogyasztást ígér. A kategóriájában kompaktnak számító autó a beltér szinte végtelen variálhatóságának köszönhetően pillanatok alatt furgonná alakítható, így a gyereksereg elszállítása után a költözést is megoldhatjuk vele.

Hétszemélyes üzemmódban négyszáz literes csomagtérrel gazdálkodhatunk, az ülések kiszedése után pedig 3,4 köbméter áll rendelkezésünkre. Ami ebbe nem fér bele, arra nincs is szükség!

A Renault-csoport nagycsaládos-kínálata ezzel igazán telítettnek mondható, hiszen bár a Grand Scenic, az Espace és az új Dacia Lodgy nem feltétlenül cementeszsákok hurcolására való, a Dacia Logan MCV-ről ez már nem mondható el. Ettől függetlenül biztos akad majd, akinek megéri az extra ráfordítást a Renault presztízse.

A Renault Grand Kangoo hazájában kicsivel több mint hatmillió forintnyi euróról indul, magyarországi alapáráról egyelőre nincs információnk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés