Forma-1-es technikával, hibrid hajtással és 915 lóerős összteljesítménnyel érkezik az utcai McLaren P1.

Ahogy az várható volt, az autóba a McLaren 12C 3,8 literes duplaturbós V8-as motorjának tuningolt változata kerül, amit jelentősen átterveztek, hogy passzoljon a hibrid P1-es elektromos motorjához. A benzinmotor teljesítménye több mint száz lóerővel nőtt a belépőszintű McLaren motorjához képest, így már 737 lóerő és 719 Nm-es nyomaték áll a vezető rendelkezésére. Ez ugyan kicsit elmarad az F150 várható teljesítményétől, figyelemre méltó azonban, hogy az angolok egy mindössze 3,8 literes motorból hozták ki csaknem ugyanazt a teljesítményt. E mellé jön a 178 lóerős és 236 Nm-es nyomatékú elektromos motor, amellyel az autó összteljesítménye eléri a 915 lóerőt és a 955 Nm-t.

A Ferrari F150 becsült adatai

950 lóerős hibrid hajtás (800+150 lóerő)

380 km/h végsebesség

6,3 literes, V12-es motor

ár: 280–350 millió forint

példányszám: 499 darab

A 96 kilogrammos akkumulátorcsomaggal a McLaren P1 pusztán elektromos hajtással is tíz kilométert tud megtenni, de az elektromos motor legfontosabb funkciója nem ez, hanem hogy egy szempillantás alatt katapultálja a kocsit a szupersportautótól elvárható sebességre. A gyorsulást segítő rendszernek a McLaren nevet is adott: az IPAS (Instant Power Assist System) a Forma–1-ben használt KERS-rendszerhez hasonlít, használatával a P1 három másodperc alatt éri el a százas sebességet. Az elektromos motor másik fontos feladata, hogy váltásnál negatív nyomatékot fejt ki, segítve a váltáshoz szükséges ideális fordulatszám elérését, ami gyorsabb váltást tesz lehetővé, mint a hagyományos duplakuplungos rendszerek.

A KERS mellett az angolok egy másik Forma–1-es rendszert, a DRS-t (Drag Reduction System) is importálták az utcai autójukba: a kormányon elhelyezett gombbal a vezető egy mozdulattal állíthatja a hátsó szárny dőlésszögét, így csökkentve az autó légellenállását. A P1 végsebessége bekapcsolt DRS-el 370 km/h körül lesz, ebben tehát valószínűleg alul marad az F150-nel szemben.

Példányszámban viszont nem, a P1-ből ugyanis pontosan ötszázat gyártanak – azaz egy darabbal többet, mint a legnagyobb rivális szupersportautójából –, ára pedig  270 millió forint körül lesz. Hogy külsőre melyik autó jön be jobban, persze ízlés kérdése, segítségként ide kattintva láthatsz néhány képet az F150-es várható kinézetéről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés