Betegek nélküli mentőautóval csúsztak, faroltak a mentősök a Hungaroring vezetéstechnikai centrumában. Helyszíni riport.

A Hungaroringre érve éppen a BKV egyik tanulóbusza megy előttünk. Ők az alsó vizes pályát használják, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a felsőt, pedig legalább három helyen be lehetne menni magára a versenypályára is. Szinte biztos, hogy mindenkinek átfut az agyán befelé menet. A parkolóban hat Skoda Citigo sütkérezik a napon (örömmel nézek rájuk, mert testvérük, a Volkswagen up! tetszett), és persze rengeteg mentőautó. Érthető módon a gyakorláshoz nagyrészt a már leselejtezett autókat használják, de azért rögtön feltűnik a vadonatúj Crafter, melyből épp huszonnyolcat rendelt az Országos Mentőszolgálat. Ezek hordággyal és tolószékkel együtt tizenkilencmillió forintba kerülnek, erre jön még annak a felszerelésnek az ára, melyet a leselejtezett autókból szerelnek át. A pályán persze nem ezzel, hanem egy mezei Crafterrel mennek, igaz, annak legnagyobb változatával.

Van még új, és eggyel régebbi Ford Transit, a matricáitól már megfosztott Mercedes–Benz Sprinter, valamint számos leharcolt Toyota Hiace. A Fejér megyei mentősöktől később azt is megtudom, hiába régiek a Toyoták, magasan a legmegbízhatóbbak az állományban. Állítólag volt olyan, amely 700 ezer kilométert tett meg eredeti motorral, különösebb hiba nélkül. A Transitok jóval hamarabb feladják. Persze hozzáteszik, hogy ettől függetlenül méretükből adódóan kevésbé alkalmasak a mentős feladatra, mint fiatalabb társaik.

A gyakorlatokat a legvagányabban teljesítő Fejér megyei csapat mellé beülve arról faggatom őket, mi nehezíti meg leginkább a munkájukat. A válasz egyszerű: a többi autós. Mivel a jogosítványszerzés során nem kap megfelelő figyelmet a megkülönböztető jelzéses közlekedési szituációk kezelése, a legtöbben a nagy igyekezetben több kárt csinálnak, mint hasznot. Van, aki a sziréna hangjára egyszerűen beleáll a fékbe. Mivel nem lehet tudni, ki mit fog tenni a következő pillanatban, minden kereszteződés, kocsisor vagy piros lámpa maximális koncentrációt igényel.

Márpedig mentőzni már enélkül is épp elég kimerítő. Másoktól hallom, hogy az adrenalinszint nem a riasztás pillanatában emelkedik meg, hanem a műszak kezdetekor. Aztán egész nap jó magasan marad. Erre jön még a sziréna: amit mi három utcával arrébb is fülsértőnek találunk, nekik a fejük felett bömböl, szinte egész nap. Nem lehet megszokni. Közben csúszkálunk a pályán, a rádión pedig folyamatosan jönnek az instrukciók: "a negyvenegy fok még jó, a negyvenöt már nem", illetve a klasszikus: "ez szép mentés volt, bár ha beteg lenne hátul, valószínűleg infarktust kapna". A feladatok többsége a valós szituációkat modellezi, mint a hirtelen irányváltás, a felemás útburkolat vagy éppen a szűk folyosón való gyors áthaladás. A megkérdezett mentősök szerint a szórakozás mellett roppant hasznos is a program, valóban fontos készségeket fejleszt a tíz alkalmas tréning. Volt, aki már részt vett hasonlón, a Tököli Reptéren, de persze ez a ritkább eset: az OMSZ költségvetéséből nem futja ilyesmire.

A tavalyi hetven súlyos mentős baleset annak tudatában nem sok, hogy harminchét millió kilométert tettek meg az OMSZ autói, egymillió beteget szállítva. Összesen 2600 mentősofőrből áll a csapat, közülük gyakorolhatnak most 340-en az ország minden pontjáról. A mentőautók állapotáról kérdezem őket, de azt mondják, rendben vannak. Később két tévéstáb között elcsípem Győrfi Pált is. Tőle megtudom, hogy az állomány átlagéletkora nyolc év, Budapesten pedig az esetek hetvennyolc százalékában negyedórán belül a helyszínre érnek. Szerintem nem rossz szám, de szerinte lehetne jobb is. Ez a helyes hozzáállás.

Győrfi egyébként a hazai kommunikáció koronázatlan királya: vérprofi szóvivő, látszik, hogy bármilyen kérdést kap, az OMSZ üzenetét mindenképp eljuttatja a nézőkhöz. Barátságos, sorra adja az interjúkat a tévéseknek, több stáb is kint van, hála a meghívott celebeknek a Jóban Rosszban-ból. Eljátszanak egy szituációs játékot, így "lesz min csemegézzen holnap a Fókusz", ahogy a Bëlga mondaná. Sajnos ez az én ingerküszöbömet nem éri el, úgyhogy inkább Győrfi szerelését elemzem. A Player divatszekciója találna rajta fogást, az biztos: fazonra nyírt pajesz, fekete varrással díszített fehér nadrág, kereszt a nyakban, mokasszin, vastag öv és egy hatalmas FC Barcelonás Hublot-replika a karján. Rock 'n' roll mentős módra.

Különösen passzol a krómfellépős, P-rendszámos Mercedes–Benz Spinterhez, melyet a Profile gyárt a finn piacra. Ők készítik az új Volkswagen Craftereket is, ezt pedig bemutatóautóként használják. A laptoppal, gallytörővel és egyéb extrákkal szerelt autó a nyugati csúcskategória.

A mentősök a háttérben folyamatosan tolják a köröket, és néha hangos woo-hoo kiáltásokkal nyugtázzák az izgalmasabb mentéseket. Megérdemelt mulatság.

Nézz körül egyéb autós cikkeink között is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában