A világon kétféle gyerek van: aki szerint a Pokémon kártya menő, és aki három lóerős, benzines SL Mercivel csapatja.

A harmadik generációs SL Mercedesről mintázott 1985-ös kocsi igazi kuriózum, hiszen a játékautókban megszokott elektromos hajtás helyett a Briggs & Stratton fűnyírógyártó 83 köbcentis, négyütemű benzinmotorját szerelték bele. A három lóerős motor egy háromfokozatú váltóhoz kapcsolódik, amivel az autó hátramenetre is képes, az összképet pedig az eredeti R107-es gyári jelölésű Mercire megszólalásig hasonlító karosszéria és a könnyűfém felnik teszik teljessé. A kisautó közúti forgalomban ugyan nem használható, de még így is rendkívül hasznos lehet – feltételezzük, hogy az a gyerek, aki ilyen autóban sajátított el a vezetés alapjait, később nagyságrendekkel kevesebb problémával nézett szembe, amikor be kellett ülnie egy rendes kocsi volánja mögé.

Az impozáns műszaki adatok láttán azt gondolhatnánk, hogy a Mercedes még a játékok gyártásánál is nagyon komolyan vette a rájuk jellemző színvonal betartását, csakhogy a mini-Merci még csak nem is hivatalos Mercedes–Benz-termék, teljesen egyedi darabról van szó. Ez az árán is meglátszik, hiszen ötezer euróért (kb. 1,5 millió forint) már valódi 85-ös SL Mercit is vehetnénk, és az árba kis túlzással még a felújítás is beleférne, emiatt erős a gyanúnk, hogy az unikumnak számító játék nem egy szerencsés kissrác alatt, hanem egy gazdag Mercedes-fanatikus gyűjteményében fogja végezni.

(Forrás: Mobile.de)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában