Szingapúrban ötszázezer forintos dugódíj, Ausztrálázsiában pedig a hatezer forintos parkolás miatt szívnak az autósok. Mi relatíve olcsón megússzuk.

Persze a nettó kerestek feltüntetése nélkül az adatok egy része értelmezhetetlen, hiába derül ki például, hogy Magyarországon egy új autó ára átlagosan 14–18 ezer dollár (kb. három–négy millió forint) között mozog, ettől nem leszünk sokkal okosabbak. Az USA-ban például ennek a dupláját kell fizetni egy új kocsiért, de a nettó keresetek miatti különbségek miatt a tengerentúlon még így is olcsóbban ülhetnénk új kocsiba. A legrosszabbul viszont biztosan Szingapúrban járnánk, ahol 105 ezer dollárba, azaz nagyjából 23 millió forintba kerül egy új autó, amivel nemrég a Halálos iramban főszereplőit is sikerült halálra rémítenie egy szingapúri riporternek.

A benzinköltségekben is hatalmas különbségek vannak, egy szaúd-arábiai sofőr például évi négyszáz–ötszáz dollárból megússza a tankolást, Törökországban viszont ennek több mint a tízszeresét, majdnem ötezer dollárt (azaz több mint egymillió forintot) költenek benzinre egy év alatt. Bár az infografikák nagy részén Magyarország nincs feltüntetve, az azért elég világos, hogy biztosítási díjakban jók vagyunk, a tavalyi 14 ezer forintos (azaz 63 dolláros) átlagos biztosítási díj az egyik legalacsonyabb a világon, messze elmarad a Nagy-Britanniában fizetendő kb. 1750 dolláros (385 ezer forintos), vagy a franciák 1300 dolláros (285 ezer forintos) tarifáihoz képest, a hongkongi 3000 dolláros (660 ezer forintos) biztosítási díjhoz képest pedig szinte elhanyagolható.

Nagyjából elégedettek lehetünk a parkolási díjakkal is, ami a budapesti parkolási zónák átlagát tekintve nálunk 351 forint, azaz másfél dollár, míg Nagy-Britanniában három (660 forint), Németországban és Franciaországban négy dollár (880 forint) körül mozog. Ausztrálázsiában (amiről mi most hallunk először) viszont nem érdemes parkolni, hiszen az Ausztráliát, Új-Zélandot és számos szigetcsoportot magába foglaló területen az átlagos parkolási díj 28 dollár, azaz több mint 6000 forint egy órára.

A legrosszabb dolga nyilvánvalóan a hongkongi autósoknak van, hiszen a már említett magas biztosítási díj mellett az éves parkolási költség és útdíj is itt a legmagasabb a világon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában