Az iPhone-nal felokosított iBeetle felolvassa az sms-eket, méri a fogyasztást, és persze az iTunesszal is kompatibilis. Sajnos csak ennyi.

Akik az Apple-ben a folyamatosan forradalmi megoldásokkal kísérletező úttörőt látják, azok most egy kicsit biztosan csalódottak lesznek, üzleti szempontból viszont nyilván vastagon megérte nekik bevállalni az együttműködést a Volkswagennel, főleg, hogy túl sok dolguk nem volt az i-autóval. Nagyjából annyi, mint amikor Cristiano Ronaldo beleegyezik, hogy a Nike az ő nevével adja el a legújabb focicipőt.

Az okos autó egyelőre annyit tud, hogy a dokkolón keresztül vagy vezeték nélkül az autó központi számítógépéhez csatlakoztatott telefon egy alkalmazás segítségével felolvassa neked a beérkező sms-eket és Facebook-üzeneteket, a postcard szolgáltatással elküldi az ismerőseidnek az autó pontos koordinátáit, méri a motor hőmérsékletét, valamint adott útvonalon az időt és benzinfogyasztást is. És most tessék megkapaszkodni: iránytű is van benne.

Aki több fantáziára számított az Apple nevével reklámozott autótól, az ne is olvasson tovább, az okosautó ugyanis ezenkívül csupa unalomig ismert funkcióval várja a használóját, mint például a kihangosítható telefonbeszélgetés, iTunes- és Spotify-kompatibilitás és zenehallgatás az autó hangrendszerén keresztül.

Sajnos nem csak az Apple, de a Volkswagen mérnökei sem izzadtak meg a hatalmas munkában, a hivatalosan az Apple letisztult formáit követő autó ugyanis meglehetősen fantáziátlan, az iPhone-hagyaték pedig leginkább abban nyilvánul meg, hogy csak fekete, fehér és ezüst színekben lesz kapható. Ami nekünk nagyon tetszett, az az iPhone-ok zárfeloldó csúszkájára emlékeztető megoldás a kesztyűtartón, ilyen ötletekből kellett volna több, hogy egy valóban minden Apple-rajongó álmát megtestesítő autó szülessen.

Ha a szegényes felhozatal nem vette el a kedvedet, akkor 2014-ben kupé és kabrió iBeetlebe is bepattanhatsz, bár hogy az Apple-dizájn mennyivel dobja meg a kisautó ötmillió forintos alapárát, azt egyelőre nem lehet tudni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ízléses retró a Ford Mustang GT hatvanadik évfordulós kiadása

További cikkeink a témában