Ha azt hitted, a februári felhozatal erős volt, vess egy pillantást a márciusi megjelenésekre!

SimCity

Megjelenés: 2013. március 5. – Platform: PC/Mac

A Maxis időtálló klasszikusa első alkalommal 1989-ben zabálta fel egy egész játékosgeneráció szabadidejének jelentős részét. Most változatlan címmel, de négyzetre emelt tartalommal és szemkápráztató grafikával tér vissza, hogy az egykor pelyhedző állú kamaszokat jól eső nosztalgiába, az új játékosokat pedig fékevesztett városépítésbe hívja.

Tomb Raider

Megjelenés: 2013. március 5. – Platform: PS3/X360/PC

Lara Croft kisasszony az elmúlt évek jobb-rosszabb folytatásai után végre megújult, gyökeresen újraértelmezett verzióban tér vissza a képernyőkre. Az első kritikák már a vállukra vették a játékot, így minden bizonnyal érdemes lesz közelebbről is megvizsgálni az ezúttal jóval emberibb és törékenyebb amazon idomait.

StarCraft II: Heart of the Swarm

Megjelenés: 2013. március 12. – Platform: PC/Mac

Március közepén ismét mozgásba lendül a zerg biomassza, hogy letarolja az egész univerzumot, füstölgő világokat hagyva maga után. A StarCraft II trilógia második része új egységekkel, bonyolódó sztorival és a szokásos minőséggel indul harcba a pénztárcánk tartalmáért.

Sniper: Ghost Warrior 2

Megjelenés: 2013. március 12. – Platform: PS3/X360/PC

A Ghost Warrior első része annak ellenére is képes volt megtalálni a közönségét, hogy művészeti értékei megrekedtek az Acapulco akciócsoport gyengébb epizódjainak szintjén. A folytatás a csillagokat is leígéri az égről, mi pedig – utoljára – még megszavazzuk a bizalmat a készítőknek.

God of War: Ascension

Megjelenés: 2013. március 13. – Platform: PS3

A Sony véres kabalája, a szerettei hamvai által szürkére festett spártai mészáros, Kratos sztorijának első éveit mutatja be az Ascension, mely a sorozatban először többjátékos örömökkel is kecsegteti a rajongókat. Ezúttal is epikus méretű ókori zúzda várható.

Gears of War: Judgment

Megjelenés: 2013. március 22. – Platform: X360

Az X360 tulajdonosok sem maradnak exkluzív cím nélkül. A Judgment az Ascension-höz hasonlóan az eredeti trilógia előzményeit meséli el, ezúttal a People Can Fly nevű fejlesztőstúdió tolmácsolásában. Ismerve a srácok előző munkáit, senki ne csodálkozzon, ha a sorozatban először némi humor is vegyül a sűrű izomszagba.

BioShock Infinite

Megjelenés: 2013. március 26. – Platform: PS3/X360/PC

A BioShock első részét sokan jelen generáció legjobb játékának tartják. A sorozattá bővült játék Infinite alcímű folytatása olyan sokáig készült, hogy már kezdtünk lemondani róla, de a hónap végén végre felkerül a boltok polcaira. A lebegő városban rendet tevő magándetektíven a világ szeme. Reméljük, nem okoz csalódást!

Army of Two: The Devil’s Cartel

Megjelenés: 2013. március 29. – Platform: PS3/X360

Az Army of Two sorozat a Gears of War apokaliptikus sci-fi világával nem szimpatizáló tps-rajongók számára mindig megbízható alternatíva volt. A kooperatív örömökre kihegyezett lövölde általában hozta a kellő mennyiségű tesztoszteront és adrenalint, miközben a technikai megvalósítás sem hagyott sok kívánnivalót maga után. A két álarcos terminátor ezúttal egy drogkartellel akasztja össze a bajszát, majd több tonnányi ólommal és vérrel pecsételik meg a mexikói–amerikai barátságot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés