A teljesen elvakult kütyürajongók és a sajtó képviselői évről évre azzal indítják az új esztendőt, hogy összegyűlnek a legújabb fogyasztói elektronikus készülékeket felvonultató CES (Consumer Electronics Association) szakkiállításon. A Las Vegasban rendezett CES 2013 január 8-án nyitja meg kapuit és január 13-áig várja az érdeklődőket.

A 2013-as rendezvény egyik leggyakrabban emlegetett kifejezése az Ultra HD lesz, várhatóan az összes nagyobb televízió-gyártó előrukkol majd a saját 4K felbontású, vagyis 3840x2160 pixeles készülékével, melyek között 110 colnál nagyobb képátlójú modellek is lesznek. Ugyancsak komoly újdonságokra számíthatunk OLED tévé-fronton, elsősorban a Samsung, illetve az LG háza táján.

Bár a mobilgyártók az igazi újdonságaikat inkább a februári Mobil Világkongresszusra tartogatják, teljesen biztosak lehetünk abban, hogy a CES-en is bemutatnak majd néhány új high end-készüléket. A CES mobilsztárjai a Full HD kijelzős okostelefonok és a hajlékony kijelzős telefonok lehetnek.

A CES 2013-on hull majd le a lepel a világ első Androidot futtató, tükör nélküli, cserélhető objektíves digitális fényképezőgépéről. A készüléket ugyanúgy a Polaroid fogja bemutatni, mint egy évvel korábban a világ első androidos kompakt digitális fényképezőgépét. 2013-ban előreláthatólag tovább folytatódik majd az Android előrenyomulása a fotósszektorban – a szintén androidos szoftverrel ellátott Samsung Galaxy Camerát nemrégiben mi is részletesen bemutattuk.

Tovább:
A techrovat legfrissebb híreihez 
Teszteltük az LG 3D-tévéjét
Nokia Lumia 920-teszt

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon