Újabb, ezúttal nem annyira szép, de hasznos csináldmagad projektet mutatunk be. Ha eltörik imádott fülhallgatód kábele, javítsd meg!

Ehhez már kelleni fog egy-két nem minden háztartásban fellelhető eszköz, mint például a forrasztópáka, de biztosan találsz a haveri körben valakit, akinek van. A páka jó barát, használni is egyszerű, csak arra kell vigyáznod, hogy nem túl bonyolult a segítségével komoly hegtetoválásokat is készíteni, ami a fejhallgató javítás mellett csak egy szűk rétegnek szempont.
A páka mellett szükséged lesz egy új, szerelhető jack dugóra, egy csípő-, esetleg egy blankoló fogóra, bár kis gyakorlással és vigyázva, egy ollóval is lecsupaszíthatjuk a drótokat. Akkor sikerült tökéletesen a művelet, ha három szál színes vezetékvég kandikál ki a fekete fejhallgatózsinórból.

Ha ez megvan, akkor az első dolgunk legyen a vásárolt jack dugó házát a füles kábelére húzni, mert ha már összeforrasztottuk az egészet igen mérgesek leszünk, hogy kezdhetjük elölről, mivel a burkolat lemaradt. Innentől egy dolgot kell kisakkoznunk csak. Melyik színű vezeték melyik, mert ezt sajnos gyártója válogatja. A háromból ugyanis az egyik (itt a képeken a piros) a jobb csatorna, a másik (fekete) a bal csatorna, míg a fehér, vagy néha szigeteletlen rézdrót a föld. Hogy biztosan ne fuss lukra, told be a lehámozott jack dugót valami lejátszóba és ha megvan a föld drót, akkor próbálgasd végig, hogy mikor szól a zene tényleg a bal oldalon és mikor a jobbon. Ha minden megvan, akkor eszerint a sorrend szerint forraszd a kábeleket: legfelső pöcök a föld, aztán a jobb csatorna, majd a bal csatorna, de ezt úgyis lepróbáltad már, csak a biztonság kedvéért írjuk. És ez a trükkös rész, mivel oda is kell ezeket a drótokat forrasztanod. A páka legyen forró (amire tényleg vigyázz!) és csak minimális forrasztóónt használj, mivel egyszerűbb mindig picit hozzátenni, mint egy feleslegesen nagy óngombóccal és a forró pákával bűvészkedni, de tényleg nem ördöngösség a dolog. Ha megvagy a forrasztással, akkor csekkolj hangot még egyszer a lejátszóddal és ha minden oké, akkor csavard vissza a (bölcsen el nem feledett) burkolatot a vadonatúj és szuperül működő csatlakozódra és kész is vagy!

 (forrás: instructables)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában