Az Evoland úgy indul, mint egy régi nyolcbites játék, majd 3D-s csodaként végződik. A kalandok során ugyanis szépen végigmész a számítógépes játékok történetén, és eredményeiddel egyre szebb környezetben teljesíthetsz.

Az Evoland-del nem csak azok szeretnek majd játszani, akik még emlékeznek a legrégebbi nyolcbites játékokra, hanem azok is, akik például a Zelda sorozatban mélyedtek el nagyon. A különleges játék során a felhasználók saját bőrükön tapasztalhatják meg a számítógépes játékok történetét, hiszen a felület folyamatosan alakul, ahogyan szinteket lépnek, és a csúnya pixeles környezetből eljutnak a mai 3D-s felépítésig.

A játék egy Ludum Dare fejlesztői rendezvényen született, ahol az volt a feladat, hogy 48 óra alatt készítsenek a csapatok olyan játékokat, melyeket az evolúció ihletett. Az Evoland alkotói úgy gondolták, egy olyan játékot raknak össze, ahol maga a játék megy végig egy evolúciós folyamaton, végigkövetve a számítógépes játékok alakulását. Hogy érzékletesebb legyen, a játékmenetben szépen megjelennek olyan népszerű sorozatok jellegzetes elemei, mint a Final Fantasy, a Diablo, az említett The Legend of Zelda, de még a Super Mario karaktereivel is találkozhatunk.

A játék először böngészőben futtatható formában lett népszerű, pár hónap alatt több mint 300 ezer játékba kezdtek bele a felhasználók. A forgalmazó Shiro Games ezért úgy gondolta, hogy kihozza az Evoland-et Macre és PC-re is, nagyobb, szebb formában. Ez mostanra meg is történt, bárki kipróbálhatja, a fejlesztők pedig már a mobilos verziókban gondolkoznak. Az evolúció, úgy tűnik, nem áll meg.

(Kép, forrás: Theverge.com)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon