Az XBMC for Androidot hivatalosan júliusban jelentették be, ám mostanáig várnunk kellett, hogy a világ egyik legjobb multimédia szoftvere a zöld robottal is összebarátkozzon.

Na jó, ha nagyon, nagyon hivatalosak akarunk lenni, akkor ez a verzió még erősen béta, vagyis akadnak benne hibák és nem működik minden eszközön, de mégiscsak ez az első kézzelfogható verziója az Androidos XBMC-nek. Ha valaki esetleg nem lenne képben az XBMC-t illetően, akkor neki röviden elmondhatjuk, hogy az XBMC gyakorlatilag egy teljesen platformfüggetlen és sok ezer lelkes és profi fejlesztő által terelgetett komoly médialejátszó szoftver, ami az Xbox-tól kezdve az OSX-en át a Windowsig szinte mindenre feltelepíthető és igen kevés olyan videó- és hangformátum van, amit egy XBMC-vel felvértezett hardver ne tudna elbánni, mindemellett gyönyörű és egyszerű a kezelőfelülete, egy iagzi multimédiás (és ingyenes) főnyeremény.

Nemsoká pedig (a hivatalos, végleges verzió érkeztével) egy komolyabb Androidos telefon (főleg amin még mini-, vagy microHDMI csatlakozó is van) az XBMC segítségével profi médialejátszóvá válhat, sőt a nemrégiben a Player digitális hasábjain megénekelt OUYA konzol az XBMC-vel felvértezve komoly csapás lehet a jelenlegi profi médialejátszókat forgalmazó cégeknek, főleg ha az XBMC egyetlen, az átlagjúzereket (mint pl. én) kissé elriasztó hálózati beállításokat leegyszerűsítik. Nálam itt akadt el az amúgy tényleg, tényleg zseniális és gyönyörű XBMC projekt, mivel egy óra hálózati szöszölés után se látta az XBMC-t futtató HTPC-m a routerbe dugott vinyót, amin a filmeket és zenéket tároltam. Mondjuk ehhez az is hozzátartozik, hogy előbb megyek el egy fogkőleszedésre, minthogy a Windowsban elkezdjek a különféle hálózati beállításokat szórakozni, így aki kevésbé idegbeteg  (és több ilyen ismerősöm is van), az hamar, és hajtépkedés nélkül belövi ezt a remek szoftvert, hogy utána kényelmesen hátradőlve röhögjön az olyanokon, mint én. Mindegy! Az Androidos verziót egészen biztosan ki fogom próbálni, mert ez igencsak érdekes kooperációkat enged meg a mobil hardverek és mozifilmek, zenegyűjtemények között.

Még több tipp, hogy az élet ne legyen technológiai rémálom!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés