Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Egyetlen dolog, amit úgy hívnak, hogy Wireless Network Watcher.

 

Ez az okos kis program érzékeli, milyen eszközök csatlakoznak a wifi routeredhez, és rengeteg hasznos információval lát el róluk. Az én routeremhez például két számítógép kapcsolódik, ami a routerrel együtt pontosan három eszköz. Most indítsunk el egy szkennelést (zöld nyíl a bal felső sarokban).

Baj van, valaki kopogás nélkül bepofátlankodott a wifihálózatra. Jó esetben az eszköz nevéből, az eszközinformációból vagy a felhasználói szövegből megtudhatjuk, hogy ki a váratlan vendég. Itt nem ez a helyzet, de annyi azért így is kiderül, hogy az illető egy Sony telefont (esetleg táblagépet) használ, ráadásul nem először csinál ilyet (észlelések száma), és jelenleg is éppen fogyasztja a sávszélességünket (aktív). Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

  • A legegyszerűbb, ha jelszót változtatunk, amit a router beállításainál tehetünk meg. A router beállításainak elérhetősége a felhasználó névvel és jelszóval együtt általában rajta van a routeren. Ha ezt eddig még sosem próbáltad, akkor itt az ideje, hogy utánanézz.
  • Sok router arra is lehetőséget biztosít, hogy MAC cím alapján blokkoljuk az eszközöket, ezt a Wireless Network Watcher harmadik sorából egyszerűen kiolvashatjuk.
  • A legtöbb router szintén alkalmas arra, hogy egyesével engedélyezzük azokat az eszközöket, amelyek csatlakozhatnak a wifihálózathoz.
  • Ha az eszköznévnél a Pisti telefonja szöveget látjuk, akkor lemehetünk az utcára egy nehezebb tárggyal, aztán elkiáltjuk magunkat, hogy Pisti, és megnézzük, hogy ki néz oda.

A programot innen töltheted le, a magyarítást pedig innen tudod beszerezni, ha legörgetsz az oldal aljáig. Miután kicsomagoltad a fájlt, egyszerűen másold be abba a mappába, ahova a Wireless Network Watchert telepítetted. Have fun!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.