Az új őrület: szabályozd a lakásod izzóinak színét, fényerejét az okostelefonod segítségével. Sőt villanjon, ha új üzeneted érkezett, automatikusan állítsa magát takarékra, ha filmet nézel, kapcsolja le mindenhol a fényt, ha elmész otthonról. És ez nem valami koncepció, kéznyújtásnyi távolságba ért ennek a lehetősége. Nagy a verseny a különböző gyártók között az elsőségért, és most úgy tűnik, egy maroknyi magyar csapat az élre került.

Az okostelefonok alternatív felhasználási módjainak új csoportját alkotják a házautomatizálási megoldások. A programozható energiaellátás és -felhasználás, az intelligens ház ideája, ami egyszerre reagál a felhasználó és a környezet változásaira. A hagyományos, méregdrága automatizálási rendszerek helyett az új generáció már mindenki számára elérhető lesz: mivel a zsebünkben már egy komoly számítógép lapul, nemcsak kényelmessé, hanem olcsóbbá is tehető az egy pontról irányított házfelügyelet. Merthogy a vezeték nélküli kommunikációra alkalmas, mindig szem előtt lévő számítógép adott, frissítéseket könnyen el lehet juttatni hozzá, erre már nem kell költeni.

Az, hogy a házunk hangfalrendszerét irányíthatjuk az okostelefonunkról, nem új információ, de láthattunk már arra is megoldást, hogy a hűtést-fűtést is távolról szabályozzuk. Vagy itt a legújabb ötlet: akár eliminálhatjuk is a villanykapcsolóinkat, az egész lakás fényeit egy letöltött appal irányíthatjuk, programozhatjuk. És a lehetőségek száma végtelen: ha a fejlesztőknek biztosítják a megfelelő környezetet, bármelyik alkalmazás hozzáférést kaphat az izzóinkhoz – már ha engedjük.

Képzeljük el, hogy be tudjuk állítani: új üzenet vagy hívás esetén villanjanak egyet az izzók. Vagy ha filmet indítunk el az iPaden, körülöttünk halványuljanak el a fények. Ha megjelenik Hulk a kijelzőn, legyen minden zöld. Ha játszunk egy autóversenyes játékkal, az alagútba hajtva a lakás világítása is kapcsoljon ki, aztán ha kiérünk a fényre, tényleg vakuljunk el egy pillanatra.

Reggel a világítás a Napot utánozva legyen egyre erősebb, ha pedig nem vagyunk otthon, kapcsolgassa a villanyokat az otthon hagyott tabletünk, mintha járkálnának a lakásban. Másként, más színnel világítsanak az izzók, ha rossz idő van, vagy ha esik a hó. Vagy ha szomorú szmájlit posztolunk Facebookra. De szabadon lehet használni a fantáziánkat arra vonatkozóan, mit kezdhet a fényekkel egy eszköz, ami mindent tud rólunk.

Több cég ugrott rá a témára, köztük vannak nagyobbak és egészen aprók is. De ez egy új terület, ezért itt még nem annyira az számít, ki a legnagyobb. Sokkal inkább az, ki a leggyorsabb.

Variációk bluetooth-izzóra

Philips Hue

Már az Apple online üzletében lehet megrendelni a Philips megoldását. A Hue elnevezésű izzók a leírás szerint iPhone-ról és iPadről irányíthatóak egy bridge-en keresztül. Kiválaszthatjuk a színt, a fényerősséget, mindezt egy ingyenesen letölthető, App Store-ban megtalálható alkalmazás segítségével.

Két probléma van a dologgal. Az egyik az ára: 200 dollárba kerül a Starter Pack, ami egy bridge-et és három izzót foglal magában. Ezek után az izzók ára 60 dollár darabonként (egy bridge-hez maximum 50 izzó fűzhető), vagyis egy tízdarabos rendszert 620 dollárért, átszámítva 134 ezer forintért tudunk összeállítani. Persze ne felejtsük el, hogy Magyarországon vagyunk, így erre még a viszonylag magas forgalmi adó és egyéb költségek is rárakódnak: 178 ezer forintra jön ki, ha a hazai Apple Store-ból rendelünk.

A másik gond, hogy a termék fizikailag még nincs is sehol raktáron. A postára adás dátumának március van megadva, vagyis attól függetlenül, hogy az Apple üzletében egészen valóságos terméknek tűnik, ugyanúgy csak előrendelhető, mint más gyártóké.

Spark

A Kickstarter nevű oldalon startup-projektek kaphatnak kezdőlökést. Itt jelenleg az egyik legérdekesebb, témába vágó kezdeményezés a Spark – épp a napokban vérzett ki: a becélzott 250 ezer dollárnak csak a felét sikerült összegyűjteniük.

Ők úgy gondolták, hogy az izzót különválasztják a foglalattól, és csak utóbbit árulják. Ebben aztán szabadon lehet cserélni a saját izzóinkat. A meg nem valósult termék előnye lett volna, hogy nincs szükség bridge-re, vagy bármilyen más hardverre, hogy irányíthassuk a világítást. Ettől függetlenül ez is wifis megoldás, de a foglalat tartalmazott volna minden szükséges áramkört az információ fogadására és értelmezésére. A másik jó tulajdonsága a kezdetektől vállalt kötelezettség egy SDK kifejlesztésére, hogy külső programozók is hozzáférjenek a hardverhez, utasításokat adhassanak ki neki.

Egy Spark foglalat elméleti ára 59 dollár, egy tízdarabos rendszert tehát 590 dollárért, átszámítva nettó 128 ezer forintért építhettünk volna ki.

És ezúttal egy kis magyar cég volt a leggyorsabb. Pár napja már kapható a Bluetooth Bulb nevű fejlesztés, a Woomboo Kft. terméke. Ebben benne van minden, ami a fentiekhez szükséges: színt és fényerősséget lehet állítani az energiatakarékos izzókon, és egy ingyenes okostelefonos alkalmazás is van, amellyel a fényerőt és a színt hangolhatjuk. Hamarosan érkezik mellé a legfontosabb, egy SDK, amivel beindulhat a körülöttünk lévő fényeket irányító alkalmazások sora. Jó esetben.

Nagy különbség a Woomboo terméke és a többi prototípus között – azon túl, hogy előbbi készen van, és már kapható –, hogy nem wifin, hanem Bluetooth 4.0-s szabványt használva párosítja az (egyelőre csak iOS-) eszközöket az izzókhoz. Ennek előnye, hogy ez a megoldás kevesebbet fogyaszt, és nem is termel annyi hőt az izzó belsejében, mint egy wifi chipes kapcsolat. Az is szerethető benne, hogy nincs szükség semmilyen harmadik eszközre a kommunikációhoz, ráadásul egyszerre nemcsak egy, hanem akár tíz készülék is hozzáfér az izzókhoz egyidejűleg – parancsot viszont csak egy adhat ki egyszerre.

Hátránya, hogy kisebb a hatótávolsága. Elméletben maximum 50 méter, de ha falakon, födémen keresztül használjuk, ez jelentősen csökken. Természetesen egy külön hardverrel itt is megoldható, hogy távolabb érjen el az okostelefonon matató kezünk, ez azonban még fejlesztés alatt van.

A legjobb viszont az ára: egy háromwattos izzót már 30 dollárért megvásárolhatunk (az árak azért vannak megadva dollárban, mert elsősorban a tengerentúli piacra szánják az izzókat, természetesen Magyarországra is szállítanak, mint ahogy a világ bármely pontjára). Hat- és kilencwattos izzót is lehet vásárolni, előbbi 40, utóbbi 45 dollár. Ha egy tízdarabos rendszert szeretnénk otthonra, akkor két Family Packkal megoldhatjuk, ebben négy darab háromwattos izzó (hagyományos izzóban a fényereje a negyven wattosnak felel meg), emellett két hat-, és négy darab kilencwattos izzó található, mindegyik képes fehér és színes fény kibocsátására. A tízdarabos szett ára így 340 dollár, vagyis nettó 74 ezer forintból megúszható a dolog, ez pedig töredéke a cikkben is vizsgált többi megoldásénak.

Joggal bízhatunk benne tehát, hogy a magyar termék sikerre ítéltetett, noha az utóbbi hetekben egy kis bizonytalanság volt a termék pontos megjelenését illetően (a tajvani gyártótól a világ bármely pontjára történő kiszállítás logisztikai problémákba ütközött az ügyvezető szerint). Egyelőre a facebookos kommunikáció sem passzol egy ilyen terméket piacra dobó, komoly céghez, de reméljük, kinövik majd a gyermekbetegségeket, és egy következő sikersztorinak lehetünk tanúi.

Tovább:
Már az iTV dizájnján dolgozik az Apple
Friss Player-cikkek
Férfias karácsony

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.