Mindenki a csuklónkra pályázik: az Apple iWatch okosórájáról keringő pletykák után a Samsung jelentette be, hasonló terméket kíván piacra dobni.

Régen is voltak érintésvezérelt órák, a technológiai piac ismét úgy gondolja, van igény – persze még okosabb – okosórákra. A szakértők szerint ez lehet az a terület, ahol újra igazán nagyot lehet alkotni. Nem véletlen, hogy egy ideje már pletykálnak arról, hogy az Apple még akár idén előrukkolhat iWatch nevű termékével, amit az Intellel közösen fejlesztenek. Sok ötlet kiszivárgott már, de kérdés, melyik készül majd el valójában, hiszen az Apple-nek rengeteg különféle szabadalma van, ami a csuklóhoz kapcsolódik. Amint meglesz a tökéletes kombináció, a cég majd gondoskodik róla, hogy az egész világ attól zengjen, de eddig még nem erősített meg semmit.

Az online világ mindenesetre egyre izgatottabb. És kivel is áll a legnagyobb harcban az Apple? Természetesen a Samsunggal. Nem kell tehát meglepődni azon, hogy idén februárban már arról is hallhattunk, hogy a dél-koreai cég is okosórát tervez. A Bloombergnek adott interjúban a Samsung mobil üzletágának alelnöke azonban most igazat adott a híreszteléseknek. Lee Young Hee elmondta, a cég nagyon régóta dolgozik saját okosórájának tervein, de részleteket nem árult el róla.

Ha mindkét készüléket piacra dobják, olyan harcra számíthatunk, mint az iPhone 5 és a Samsung Galaxy S III kapcsán. Viszont még véletlenül se gondoljuk azt, hogy ezek lesznek az első okosórák a világon: korábban a Casio, a Fossil és a Sony is próbálkozott már hasonló termékekkel, azok azonban korántsem tökéletesek.

A Kickstarteren megszponzorált Pebble is érkezik hamarosan, amitől sokat várnak a felhasználók. A mostani fejlesztések fő célja az lehet, hogy még a telefonunkat se kelljen elővennünk, ha valami fontos infóra van szükségünk. Kényelem felsőfokon, mint ahogyan Michael Knight is csak belebeszélt az órájába, és KITT azonnal ott is termett.

(Fotó: Europress/Getty, Getpebble)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában