A PlayIT játékkiállítás az a hely, ahol nem tudsz úgy elsütni egy fényképezőgépet, hogy a képbe ne lógjon bele legalább egy fél ork, egy Szarumán vagy három-négy csinos és nagyon alulöltözött lány.

Nem jártam még Közép-Kelet Európa összes játékkiállításán, sőt, még Közép-Kelet Európa összes országában sem jártam, de valószínűnek tartom, hogy a félévente megrendezett PlayIT nem csak a legnagyobb, de egyben a legjobb játékkiállítás is a régióban. Ez mondjuk egyáltalán nem rajtam múlt, én taktikusan idén is unalmas újságírónak öltöztem, de szerencsére voltak, akik nem.

A szervezők idén mertek nagyot álmodni, és a decemberi tizenkétezres rendezvény után elérkezettnek látták az időt, hogy kibővítsék a PlayIT-et, amely így már két csarnokban várta a látogatókat. A Nokia nem, ők egy külön kamiont parkoltak le a bejárat elé, ahol durván pszichedelikus lézershowal egybekötött előadást toltak az érdeklődőknek. Semmi jelét nem láttuk, hogy éppen megszűntek.

Szexi hostess lányok? Pipa. Morcos katonák? Pipa. Lófejű ember? Naná, hogy pipa. Xbox One-t mondjuk mutatóba se láttam, de kit érdekel, amikor már a metróból kiszállva birodalmi rohamosztagosok vártak a lépcső tetején? A szervezők amúgy nem csak a körítésben tettek ki magukért, a rengeteg konzol mellett érdekes előadásokkal, játékokkal és a szokásosnál is több versennyel készültek.

A PlayIT egyik legjobb része természetesen ezúttal is a cosplay-verseny volt, ahova idén már külföldről is érkeztek a játékszereplőknek öltözött lányok. Nagyon irigyeltem őket a kevés ruhájukért, mert tizenháromezer ember azért egy ekkora csarnokot is rendesen fel tud fűteni. Stöki keményebb volt nálam, ő végig bőrjakóban nyomta.

Aki most lemaradt róla, decemberben bepótolhatja. Mi biztos ott leszünk!

(Fotó: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés