Márpedig az El Tri nem lesz könnyű ellenfél, hogy mást ne mondjunk, elverte Németországot.

Mexikóban ritka optimisták most a drukkerek, látva, hogy a címvédőt is képes legyőzni csapatuk, de érdemes óvatosnak maradniuk. Általában ugyanis továbbmennek a csoportból, viszont ilyenkor szinte kivétel  nélkül jön egy erős együttes és kiveri őket.

Brazília épp ilyen, Neymarék még veretlenek, Costa Ricát és Szerbiát is legyőzték, Mexikó viszont csúnyán kikapott a svédektől (0–3). Az egyértelmű, hogy Layúnéknak nem feküdt a fegyelmezett svéd óriások elleni párharc, Brazília viszont játszó csapat, ellenük lehet kontrázni. Danilo és Marcelo hiányában cserevédőkkel fog játszani a selecao, ez is Mexikó mellett szólhat.

A brazilok viszont szerintünk nem adtak ki magukból mindent, néha belealudtak a meccsekbe, vagy egyszerűen csak nem pörögtek eléggé, de látszott, hogy nagyon egyben vannak – fociban és kémiában is. Coutinho csúcsformában van, viszont Neymar még közel sem, azonban meccsről meccsre jobb lesz. Ha ő is hozza, amit tud, Gabriel Jesus is be tud találni, Willian eljut lövőhelyzetig, akkor nem tudjuk elképzelni, hogy ne rúgjanak többet, mint Mexikó.

Az egyetlen igazi esélye az lesz Osorio csapatának, ha vezetést tud szerezni, akkor lekontrázhatják újra Mirandáékat. Akkor bajba kerülhetnek, meg a vb is, mert úgy hullanak az esélyesek, mintha nem lenne holnap.

Brazília–Mexikó

  • Nyolcaddöntő, 16.00, M4 Sport
  • Tipp: H – TippmixPro: 1,45; Gabriel Jesus gól lő: 2,00 – Fogadok
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában