A cég elfogadta, hat héten belül fizetnek.

Gyakorlatilag ugyanaz az ok, mint a Volkswagennél: Stuttgart ügyészsége szerint a Mercedeseket is gyártó Daimler vezetése 2008-től kezdve nem felügyelte kellőképpen a modellek engedélyeztetésével foglalkozó részleg munkáját, aminek következtében a károsanyag-kibocsátási előírásoknak nem megfelelő dízelmotorral szerelt gyártmányok kerültek forgalomba.

Az ügyészség gyanúja szerint a társaság csaknem egy évtizeden keresztül, 2008-tól 2016-ig értékesített

a károsanyag-kibocsátási adatokat manipuláló berendezéssel szerelt dízelüzemű járműveket, amelynek motorja vizsgálati körülmények között a maximálisan engedélyezettnél kevesebb káros anyagot termel, a forgalomban viszont többet.

Az ügyészség közleménye szerint a stuttgarti székhelyű társaságnak négymillió euró szabálysértési bírságot kell fizetnie felügyeleti kötelezettség elmulasztása miatt, további 866 millió eurót pedig a szabálytalanság révén jogtalanul szerzett haszon ellentételezésére.

A Daimler nem él a jogorvoslat lehetőségével, közleményük szerint

a 870 milliós, vagyis mintegy 290 milliárd forintos bírság megfizetése szolgálja a legjobban a társaság érdekeit,

és a teher nem befolyásolja a harmadik negyedévi üzleti eredményt.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Megdőltek a napi melegrekordok szerdán, 39 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet