Ha dohányzol, nemcsak a saját és a környezetedben élők tüdejével cseszel ki, hanem Földanyával is.

A Cigarette Butt Pollution Project nevű szervezet szerint ugyanis minden évben 4,95 trillió filteres cigit szív el a világ népessége, a csikkek legnagyobb része pedig végül az útszélen és az óceánjainkban köt ki. (Csak hogy érzékeltessük a nagyságrendet: a trillió annyi, mint egymilliárdszor egymilliárd, vagyis emberi ésszel felfoghatatlanul sok.)

A csikkek egy része egyébként nem ártalmas, hiszen a maradék dohánnyal és a papírral simán megbirkózik a természet, azonban a műanyagból készült filter már teljesen más téma. Ennek a lebomlási ideje több évtized, és miután elkezd felaprózódni, az élővilág szépen felcsipkedi, amivel nem csak műanyag, de rendkívül ártalmas nikotin is a szervezetükbe ketrül.

A kutatás szerint a tengeri teknősök 30 százalékának, illetve a tengeri madarak 70 százalékának a szervezete fertőződött ilyen mikroműanyagokkal.

A legnagyobb probléma, hogy sok dohányos a csikk apró mérete miatt, amikor a földön tapossa el a csikket, nem is fogja föl, hogy éppen a környezetet szennyezi.

Pedig itt sajnos hatványozottan igaz a közmondás: a sok kicsi sokra megy.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában