Az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett 1959-es szimpóziumon is figyelmeztette már Teller Ede a globális felmelegedés veszélyeire az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, tudósokat és neves közgazdászokat.

A The Guardian mindezt néhány újonnan napvilágot látott dokumentum alapján derítette ki. Az Energia és az ember címmel New Yorkban, 1959. november 4-én megrendezett tanácskozáson több mint 300 fejes vett részt. A rendezvény fő szónoka Robert Dunlop, az intézet igazgatója volt, mellette még négy másik előadót hívtak meg, köztük a magyar tudóst Teller Edét, aki az Egyesült Államokban komoly szaktekintély volt többek között a Manhattan-tervben betöltött szerepe miatt.

Teller Ede

Az atomfizikus az energiafelhasználás jövőbeni módjairól tartott előadásában felhívta hallgatósága figyelmét arra, hogy a fosszilis energiahordozók szennyezik a légkört.

„Amikor hagyományos üzemanyagot égetsz, akkor szén-dioxidot állítasz elő... A szén-dioxid láthatatlan, átlátszó, nem érzed a szagát, nem veszélyes az egészségre. Akkor miért is kell aggódnunk? Kiszámolták, hogy a légkörbeli szén-dioxid 10 százalékos növekedésével járó hőmérséklet-emelkedés elég ahhoz, hogy elolvadjon a (sarki) jégsapka, és víz alá kerüljön New York. Valamennyi tengerparti várost elönti a tengervíz, és mivel az emberi faj jelentős arányban él tengerparti térségekben, úgy vélem, hogy ez a vegyi szennyezés jóval komolyabb, mint a legtöbb ember gondolja” – vázolta a tudós.

Teller Ede beszédére amerikai archívumokban bukkant Benjamin Franta, a Stanford Egyetem PhD-hallgatója, aki a klímaváltozás tudományának történelmét kutatja, és aki a brit napilap cikkének szerzője. Franta nagy kincsre bukkant, az egyszer biztos, nem ártana, ha a szavait mondjuk Trump is komolyan venné. Többek között ezért:

(forrás: The Guardian, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés