Teljesen alap, hogy egy telefon ma sokkal többet tud, mint tizenéve egy telefon, egy menedzserkalkulátor és egy GPS együttvéve – pedig ez csak a már elterjedt okoseszközök egyike. De nem csak az eszközeinknek kell fejlődniük, hanem a gondolkodásmódunknak is. Nézzük, mi vár ránk!

Okosotthonok

Ha a telefonod okos, akkor azon keresztül irányíthatod az otthonod a redőnytől a villany felkapcsolásán át a locsolásig, és ugyanúgy a telefonod jelezhet, nem csak tűz vagy betörés esetén, hanem például akkor is, ha valaki becsenget.

Ha ez túl macerás, beprogramozhatod az arcfelismerős rendszeren keresztül azok arcképét, akiket beengedsz a lakásba távollétedben is. Ma már a hűtőtől a hifirendszerig számtalan otthoni okoseszköz létezik, elektronikusan vezérelhetők, akkor pedig távirányíthatók is.

Megújuló energia

Régóta létezik a fogalom, de egyre nő a jelentősége annak, hogy olyan anyagokból és technológiákkal nyerjünk energiát, amelyekből évtizedek múlva nem csak az általuk okozott környezetkárosítás marad.

A világ energiaigénye nő – csak Indiában 300 millió ember várja, hogy otthona rákapcsolódhasson az elektromos hálózatra –, létfontosságú, hogy ezt fenntarthatóvá tudjuk tenni. A globális megoldás egyelőre csak álom, de helyi, akár háztartási szinten már most is sokat tehetünk, pontosabban sokat is kell tennünk.

Autózás

Alapvető változás várható az autózásban, aminek csak az egyik eleme a hibrid és elektromos autók térhódítása.

Ennél drasztikusabban átalakítja majd az életet az automata járművek megjelenése, amelyek sok esetben feleslegessé tehetik az autók birtoklását, így teljesen átalakulhat a közlekedés, újra kell gondolni a parkolókat, kereszteződéseket, és össze kell szoknia az embereknek és az új technológiának. No és persze ez nem csak a személyautókra vonatkozó változás lesz…

Étkezés

A zöld tematikába nyilván az illik, hogy egyél sok zöldet, gondolhatod.

Ez részben igaz is, de még kevés: fontos, hogy jó minőségű, megfelelően előállított élelmiszert egyél, ami a fenntartható gazdaságból, a természet kizsákmányolása nélkül termesztett-tenyésztett alapanyagból készül, lehetőleg nem a kontinens vagy világ másik feléről érkezik a környezetszennyező hajóról a környezetszennyező kamionra pakolva.

Robotika

A robot fogalma sem merül ki a konyhai vagy ipari robotokban. Egyre több robot vesz körül minket, és az még mindig sci-fi, hogy a gépek majd ellenünk fordulhatnak, de a technológia mellett nagyon fontos etikai kérdésekre is választ kell adnunk a közeljövőben, például hogy egy robotizált jármű kit védjen meg vagy kinek okozzon sérülést akkor, amikor már nem lehet elkerülni a balesetet.

Ahogy nő az automatizált gépek száma, úgy kell megtanulnunk, hogyan tudjuk ezt a változást nem csak a saját, hanem a környezetünk hasznára is fordítani.

Mi újság holnap?

Zöld jövő címen grandiózus cikksorozatot indítunk november közepétől: igyekszünk részletesebben körüljárni a fenti témaköröket, bemutatni a jelenlegi helyzetet, felvázolni a fenntartható, innovatív lehetőségeket. Ezek ugyanis nem elvont tudományos furcsaságok, hanem mindannyiunk nagyon közeli jövője.


Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában