Ebben van némi logika.

Az Európai Légzőszervi Társaság (ERS) nemzetközi kongresszusán bemutatott kutatás kimutatta, hogy a hivatásos sofőrök átlagosan harmadával több fekete szenet szívnak be vezetés közben, mint amit egy forgalmas út mellett mérni lehet. Azt is megállapították, a futárokkal, teherautósofőrökkel, szemetesekkel és mentősökkel összehasonlítva a taxisofőrök vannak kitéve a legnagyobb mértékben a fekete szénnek (BC), ami a dízelmotorok füstjére jellemző.

A tanulmány szerzői szerint a sofőröknek csukott ablakkal kellene közlekedniük, hogy védekezzenek a szennyezés ellen.

A kutatást Shanon Lim, a londoni King's College kutatója ismertette a kongresszuson. A tanulmány elkészítésében a King's College és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói működtek együtt.

"Nagyon sokat tudunk a közlekedési légszennyezettség veszélyeiről, meglepően kevés kutatást végeztünk azonban a hivatásos járművezetők szennyezésnek való kitettségéről és annak egészségre gyakorolt hatásáról. Úgy gondoljuk, hogy körülbelül egymillióan dolgoznak ilyen munkakörben csak az Egyesült Királyságban, tehát ez egy nagyon széles kört érintő és ehhez képest alulértékelt kérdés" – mondta el Lim.

Így készült a tanulmány

A kutatók száznegyven hivatásos járművezetőt toboroztak a London belvárosából. Felkérték őket, hogy kilencvenhat órán át vigyenek magukkal egy feketeszén-szintet mérő eszközt, amit összekapcsoltak a GPS nyomkövetővel. A műszer percenként egyszer rögzítette a mért szintet. A sofőrök járművének típusát és a munkaidejüket is feljegyezték, és arról is kérdezték őket, hogy nyitott ablakokkal vagy szellőzőnyílással vezetnek-e.

Az eredmények azt mutatták, hogy a hivatásos járművezetők vezetés közben légköbméterenként átlagosan 4,1 mikrogramm fekete szénnek vannak kitéve, ami körülbelül négyszerese az otthonukban, illetve az irodákban lévő átlagosan 1,1 mikrogramm/köbméter szennyezettségnek.

A sofőrök fekete szénnek való kitettségében azonban rendkívül magas kiugrásokat is tapasztaltak, gyakran akár fél órán át is több mint 100 mikrogramm/köbméter értéket mértek.

Mivel a hivatásos járművezetők magasabb légszennyezettségnek vannak kitéve, mint amit a forgalmas út mellett mértek, ez arra utal, hogy a jármű belseje nemhogy nem nyújt védelmet, hanem

a szennyezett levegő hosszabb ideig megrekedhet a járműben.

A kutató elmondta: nem tudják biztosan, miért a taxisok helyzete a legrosszabb, valószínűleg azzal van összefüggésben, hogy a város legforgalmasabb és legszennyezettebb részein működnek, ahol nincs levegőmozgás. A mentősök pedig azért lehetnek jobb helyzetben, mert elkerülhetik a torlódásokat, amikor a helyszínekre sietnek.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ha a sofőr az ablakokat bezárva tartotta munka közben, a felére csökkent a fekete szén koncentrációja, amit belélegzett. A jármű típusa és az útvonal megválasztása szintén csökkentheti a légszennyezettségnek való kitettségét. A kutatók azt tervezik, hogy megvizsgálják a vezetők védelmének lehetséges stratégiáit, például a légszűrők használatát.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában