A hosszútávú repüléshez egy darabig még nélkülözhetetlen lesz a kerozin, de egy magyar fejlesztésű, német elektromos rendszerű kisrepülőgép már megtette első, történelmi útját.

Nem szoktunk felszisszenni, amikor elmegy fölöttünk egy repülőgép, hogy fúj, de büdös, ám ennek csak a távolság az oka, nem az, hogy a repülő nem szennyez. De, szennyez, nagyon, rengeteget fogyaszt, a közlekedésre fordított üzemanyag 10-15 százalékát a repülők égetik el. Szóval minden szempontból jó lenne, ha valamilyen környezetbarát, megújuló energiaforrással lehetne helyettesíteni a kerozint.

A helyzetet nehezíti, hogy a repüléshez rengeteg energia kell, és olyan technológia, ami nagy hatótávolságot is megenged. Próbálkozásoknál azonban már jóval előbb tartanak a kísérletek.

Opció lehetne az akár pénzkeresésre is használható napenergia: a Solar Impulse 2 napenergiás repülőgép például megkerülte a bolygót. Természetesen többször leszállt, pontosan tizenhatszor, a 17 ezer napelem pedig nem csak az elektromotort működtette, hanem az akkukat is töltötte, így éjszaka is a levegőben maradhatott a gép, ami például a Csendes-óceán átrepülésekor jött jól, ami 118 óráig tartott. Hát, napelemes vadászgép egyelőre nem lesz…

Elektromos kisgép viszont már van, méghozzá magyar fejlesztés: a kecskeméti Magnus Aircraft gépe a Siemens elektromos rendszerével volt az első elektromos kisgép, amely sikeres repülést hajtott végre. Bár ez csak 2016 áprilisában volt, tehát gyakorlatilag a villanyrepülés Wright-korában élünk, két év múlva már szeretnék piacra dobni a tervek szerint akkor már bő egyórás repülésre alkalmas kétüléses kisgépet.

Az eFusion tömege az akkukkal együtt is mindössze 410 kilogramm, üzemeltetése ötödébe kerül a benzines kisgépekének, ami sokak számára teheti elérhetővé az eddig luxusnak számító magánrepülést, és kiképzőgépként is a megszokottnál sokkal kisebb költséggel használható, nem véletlenül érdeklődnek iránta világszerte máris.

Az viszont egyelőre nem várható, hogy a méretes utasszállító gépek is elektromos hajtásúak lesznek, ahhoz elsősorban az akkumulátorok jelentős fejlődése kell még.

Érdekel a (közel)jövő közlekedése, leendő mindennapjaink az okosotthonokban, tudni akarod, hogyan segíthet egy villanyautó kertes házhoz, mit tehetsz, ha a gépek elveszik a munkád, vagy biztos szakmát keresel? Zöld jövő rovatunkban ezekkel a témákkal is foglalkozunk!

Kiköltöznél az agglomerációba? Megnéztük, mennyivel drágább, ha van kertünk!

Egy budapesti lakás árából kertes házat venni vonzó lehetőség, és nem is lehetetlen – már ha nem a város drága családi házas övezetében nézelődsz, hanem a városhatárnál kicsit kijjebb. Lehet jó döntés, és nagy pofára esés is.

Ezeket tudja ma egy okosotthon

Kényelmesebb, biztonságosabb, és energiatakarékosabb egy okosotthon. De mit is jelent ez a fogalom a gyakorlatban, 2016-ban?

Akár három év múlva is forgalomba állhatnak az önvezető járművek


Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés